Bank Ban

A mulatópalotának vendégszobája. Több asztalokon kész italok.

Gyertyák égnek. Gyakor jön be néhány vendég, iszik, s ismét megy.

Kívül táncmuzsika, mely hellyel-hellyel megszűnik.

Mikhál egy asztalkánál szundikál.

ELSŐ JELENET

Simon (belép).

Hm; hátha mégis úgy lehetne? Furcsa!

(Meglátván Mikhált.)

Ej, lássa bár az ember, e bizony

Alszik megént! – No bátyám! ébredezz!

Ki s be járnak emberek s reád mosolyogva

Nézgélnek (Mellé ül.)

Mikhál (felveti szemeit, s kezét nyújtja Simonnak).

Ősz hajam vagyon Simon,

Jó lelkiesméretem: azért biz én

Nem gondolok velek.

Simon

De mégis, én —

Velem csak fogsz ürítni egy pohárt?

No – a bojóthi Mortundorfok! (Pohárt emel.)

Mikhál (eszmélkedve, kezét mellére nyomja s sóhajt).

Ah!

Hazám! szerette jó hazám, Bojóth!

De vége! Már nekik is – jó éjtszakát!

(Felkapván az ezüstpohárt.)

No, éljetek fenn ott, bojóthiak!

Ott, ott van élet; itt csak éjtszaka. (Iszik.)

Simon

De hátha mégis úgy lehetne itt is?

Mikhál

Olyan csodálatos hangon felelsz.

Simon, reménylesz? – ej, jó éjtszakát!

Simon

Nem gyötrelek, Mikhálom, hát vele.

Még gyóntatómnak is csak esküvés

Alatt nyilatkozhatnám ki; de

Neked – neked Mikhál, nem: én atya

Vagyok.

Mikhál (feláll).

Simon!

Simon

Tán kétségeskedel?

Negyvenhat esztendősnél nem vagyok

Több.

Mikhál

Oh Simon, nem hal ki a bojóthi

Gróf-faj! spanyol hazánkba vissza kell

Mennünk – csak ott kell a bojóthi fajnak

Zöldelni —

Simon

Vagy Magyarországban. Magam

Is gondolám már s elvégeztem azt,

Hogy minden országból Bojóthra vinném;

De itt nem aljasúl el a spanyol —

Elég ha mindmegannyi jó magyar

Háznépnek ők lehetnek törzsöki.

Mikhál

Ők?

Simon

Hét fiú.

Mikhál (elszomorodva leül).

De már ez csúnya tréfa.

Simon

Hallgass meg engem: tegnap estve a

Vadászaton egy őzet kergeték,

És – egy banyát találtam. Ő alig

Látott meg engemet, s leroskadott

Térdére és tudtomra adta, hogy

Feleségem immár megszült. Szinte el —

Indultam; amidőn hatot felém nyujt.

“Óh, légy kegyelmes (úgymond) asszonyodhoz

Ő egykor egy szegény koldús személyt

Elkergetett magától s becstelennek

Nevezte, mert kettős szülöttje volt:

Hogy most az istenség adott hetet

Neki, nyomban emlékébe jött az, amit

Mondott. Megindulván azon, nehogy

Feslettnek ítéltessen, egy fiat

Megtart magánál – a többit, hogy öljem

Meg, azt parancsolá” —

Mikhál

Tigris-anya!

Simon

Megesketém és titkon általa

Neveltetem mindnyáját.

Mikhál

Hát az anyjok?

Simon

Mindég keservesen zokog, midőn

Az egyet a kezébe vészi és

Nem tudja azt, hogy én tudom, miért sír?

Mikhál

Aztán mi lesz?

Simon

Mikor majd nagyra nőnek,

Akkor fogom mutatni csak, hogy ő

Haljon meg akkor – de örömébe haljon.

Minő öröm lesz ez? Már elhagyom

Endrének udvarát, s velek leszek. —

Mikhál, miért sírsz oly keservesen?

Mikhál

Nem hal ki a bojóthi nemzetem!

Simon

Nem. Nem. De hát ne sírj!

Mikhál (poharat kap).

Öröm miatt. —

Ott cimbalom, síp, hárfa zengenek:

Ott azt hiszik, hogy ők örvendenek —

Nem, nem csak egy az, aki itten örvend,

Mikhál az, a bojóthi. (Iszik.)

Simon

Nézd, ezek nem.

Vendégek jönnek vegyest békételenekkel, kik komoran,

minden valakire való ügyelés nélkül leüldögélnek, isznak.

Simon (Mikhál mellé ülvén, poharat tölt).

Nézd, mintha orra vére folyna, úgy

Kullog be némelyik. Manó vigye

Vígságtokat, hol a szabad magyar

Érzés az itt erőltetett feszesség

Láncába kénytelen harapni.

Egy udvornik (rossz kedvvel nyújtja poharát egynek az összeütésre).

No! —

MÁSODIK JELENET

Petur (belép, vadon körülnéz, Simon mellett egy székre veti magát).

Igy? – Ördög és pokol! Bizony majom

Mind egyről egyig. – Oh te szép nevű

Magyar – Magyar? – Hej, félre oktalan

Aggodalom! mit használ itten a fog —

Csikorgatás?

(Főbe üti magát.)

Bolondos agyvelő!

(Dörmög.)

Szabad kivánna lenni mindenik,

És torkukon kegyes nagyasszonyuk

Sült-főttje oly mohón rohan le, hogy

Majd szinte megfulladnak. Lévnyalóvá

Lettél dicső Árpád gyümölcse te?

Simon

Bán, hát mi lelt?

Mikhál

Petur, nem vagy magad,

Nyelvedre vigyázz.

Petur

Úgy? igaz – helyes – —

Mikhál, Simon, miért spanyol hazátok-,

Bojóthotokban nem maradtatok?

Mikhál

Csitt, csitt, ez itt (szívére mutat) sebet ver.

Ó fiam!

Simon

Ember, belőled a rossz lélek ordít!

Ott élni nem lehet nekünk. Spanyol —

Ország halálos ágyában nyögött

Ránk nézve, hogy kiléptünk abból egykor.

Azóta megholt.

Mikhál

Meg bizony. De csak

Békével —

Petur

Átkozott jámbor te! ki

Békével? Én talán! Ég és pokol!

A békés egy bolond; s az is bolond, ki

Békételen: de én békételen

Mégsem leszek, míg nem bolondulok meg.

Oh, célra! célra! így különben egy

Bárányi békesség – mi több, maga

Epét okádna itt a békességes

Tűrés, kiáltva: ördög és pokol!

Mikhál

De, ember! Ej, eredj, eredj haza,

Aludd magad ki – menj, menj!

Petur

Én?

Mikhál

No, leg —

Alább beszélj hát egy kicsinyt alantabb

Hangon: az emberek néznek —

Petur (felugrik, de majd leül).

Ki? Hol? —

No, jó! – nem is beszélek – még csak egy

Szócskát se. Mindenik kimondatott szó

Hazud, s az emberekben nyargaló

Tüdő csak a hazugság ördögének

Lakása. Így ni (az asztalra könyököl) hallgatok.

Mikhál

S kiálts

Jó éjtszakát.

Petur

Jó éjtszakát? igen —

Majd amidőn egy nemzetség kipusztul;

Vagy csontjaimmal a meráni gyermekek

Fognak tekézni, – akkor – — Most, fogok

Hallgatni – még ma néma lenni, mint egy

Carthusianus. (Ismét dörmög.) Ó mikép tekéntett

Le ránk! csak a merániakra néz.

Bámulja a harisnyát – a magyar

Csak hátul áll s sóhajt az ily hazánk

Nagyasszonyán. Haj! Istenemre leg —

Alább csak egy vidám tekéntetet

Mutatna hát, ha színből is: nem esne

Olyan nagyon szívére a magyarnak! —

Ő is meráni! – —

Simon

Hát honnét akarsz

Már most barátokat? midőn sem a

Meráni, sem pedig magyar – —

Petur

Ki mondta

Azt? Én s meráni?! Hát mikor nevezte

Testvérnek a tűz a vizet? – csupán

Csak bennetek van még egyetlenegy

Bizodalmam! A ti húgotok —

Mikhál, Simon

Melinda?

Petur

Felesége a nagyúrnak: ő, vele

Kedvére játszhat; ti pedig húgotokkal.

Mikhál

Szegény teremtés vagy, ha célodat

Csak asszony által gondolod kivinni! —

Hát nemzeted? – —

Petur

Ne ingerelj fel! – Oh

A nemzet! – ahány fő, szintannyi ész.

Kényes becsűlete, mint a köntöse —

Sértsd meg csak, öszvetörni kész; de adj

Neki hirtelen egy jó szót s világot

Teremtve öszverontja ellenségidet.

Nézzétek – itt is – ott is – úgy kiválnak

A többi lévnyalók közül, miképpen

Egy medve több vakondokok közűl.

Nem méreg az, mely őket oly komorrá

Teszi, – bánat az, hogy bort adnak nekik,

De ami egy fillérbe se kerülne —

Jó szót, figyelmet, nem találnak itt.

HARMADIK JELENET

Myska bán egy ritterrel jön

Myska (egy üres ivóasztalhoz megy s tölt).

Úgy, úgy vitéz úr: a magyar bor olyan,

Mint a magyar barátság – mentől óbb,

Annál erősebb. (Leülnek.)

Petur (bosszankodva néz reá).

Hogyha nem dohos.

Mikhál

Csak a dologra mostan.

Petur

Ah, soká jön.

Mikhál, Simon

Kit vársz?

Petur

De el fogjátok-é hát hinni?

Mikhál, Simon

Szólj!

Szólj!

Petur

A nagyúrt.

Mikhál

Bánk bánt?

Petur

No csak ne oly

Csodálkozást! – Utána küldtem egy jó

Futó legényt titokban. Lássa azt,

Hogy itt mik esnek.

Simon

Petur, Petur!

Petur

Csitt! – nektek erről egy kukkot se kell

Ám tudni. Nagy – nagy, ami fenn forog

Játékon: a haza és Melinda.

Mikhál, Simon (hirtelen az asztalon által Petur kezét megkapják).

Mit?

Melinda, mondod?

Myska (poharat emel).

A mi nagy királynénk!

Vendégek

Éljen sokáig!

Petur (vad tekintettel s vérben forgó szemmel felugrik, öklével

süvegét szemére nyomván, ordítja).

A magyar szabadság! (Iszik.)

Békételenek (felugrálva, dörömbölve viszonozzák).

Éljen soká!

(Myska s a vendégek bámulnak.)

Egy udvornik (jön).

Utolsó tánc! (Ismét elmegy.)

Mind

Jerünk. (Elmennek.)

NEGYEDIK JELENET

Bánk bán úti köntösben, zavarodva, egy zugolyban lévő ajtócskában

mutatja magát. Nemes mélóság, mindenben gyanakodó tekintet, fojtott

tűz, mely minden pillanatban kitörni láttatik, és minden környülállás

azt árulja el, hogy mindenkor nagyobb indulat dühösködik belőlről.

Petur meglátván Bánkot, hátramarad.

Bánk (midőn mind eltakarodtak, előre siet).

Petur! Ha! – hogy mindent így kelletik

Találnom! —

Petur

Jaj kegyes nagyúr! sokat

Fogsz még te itt találni, ami akkor

Nem volt, midőn elmentél. Oh de hála,

Hogy itt vagy ismét. Orvosolj, ha tudsz.

Bánk

Hazánk külön-külön vidékein

Jajt s bánatot találtam; s itt ime

Ellenkezőt találok, s nem tudom,

Melyik tehet rémítőbbé – Köjön

Táján talála engem a serény

Követ. Petur, miért hivattatál

Te engem vissza? még pedig titokban!

Petur (körültekint).

Titokban bán, titokban – azonban szólni

Itt nem lehet – hiszen magad tudod, sőt

Látod, (csúfosan kimutat) hogy egy jól megteríttetett

Asztal legyekbe nem szűkölködik.

Ezek donognak, és lehet talán, hogy

A titkom is kidonganák —

Bánk

Titok?

Petur (szinte súgva).

Úgy van, kegyes nagyúr, úgy van, titok,

És még pedig setétben —

Bánk (megijed).

Bán!

Petur

Te is

Bele vagy keveredve, és ha veszteségre

Jön a dolog, tied lesz a nagyobb.

Bánk

Bán! bán! hamar beszélj!

Petur

Nem, óh nagyúr!

Mert azt kivánni, hogy megsúgjanak

Mindent az emberek, csak annyi, mint

Abban találni kedvet, hogy ha sok

Irigye, ellensége van: pedig

Mindenkor a legördögebb nadály

A sugdosó maga, – én az nem vagyok; de

Jőjj még az éjjel – itt ha eloszlanak —

Házamhoz. A jelszónk lészen: Melinda! (El.)

ÖTÖDIK JELENET

Biberach, aki éppen kevéssel előbb, mint valakit kereső,

belépett, amint Bánkot meglátja, megijedve vonja egy szegletbe

magát és alighogy Petur elvégzé beszédét – hamarébb kisuhan.

Bánk (elkiáltja magát).

Melinda!? (Sok ideig nem tudja magát szóra venni)

Az – Melinda – Jelszavok!

Melinda szép, mocsoktalan neve

Ma szemfedélűl szolgál egy setétben

Ólálkodó csoport között! – Titoknak

Lett zára a Melinda szabad neve!

HATODIK JELENET

Tiborc (ugyanazon ajtón, melyen Bánk bejött, becsúszik).

Ni, boldog Isten! Mégis ő biz’ az!

Bánk bán – nagyúr —!

Bánk

Elárultattam?

Tiborc

Én

Tiborc vagyok, kegyes nagyúr – no, lám!

Bánk

Tiborc – (Gondolkodva járkál).

Tiborc

Igen – mert szólni kellenék

Nagy dolgokat —

Bánk

Melindáról?

Tiborc

Nem arról.

Bánk

Nem!

Tiborc

Lopni jöttem ide; mivel a szegény

Anya s gyermekek velem – (Elfojtódik.)

Bánk

No jól van – úgy.

Tiborc

Oh, én szerelmes Istenem! hiszen

Nem is figyelmez rám – Bánk! – bán! – nagyúr —

Bánk

Melinda! és mindég Melinda! – szent

Név! égi s földi mindenem javát

Szorosan egybe foglaló erős

Lánc, úgy elomla törhetetlen élted,

Hogy abból a gazoknak is jutott? (Fellobban.)

Mennyben lakó szentséges atyám! ide

Mindentudásod égi cseppjeit!

Nekem – nekem, hogy e nagy fátyolon

Átlássak és eszemmel a halandók

Szívébe nézhessek, mint a tükörbe.

Tiborc

Nagyúr —

Bánk

S ugyan továbbra láttak ők,

Mint a szerelmes? És azért futom —

E én az országot, hogy addig itthon

Fojtsák meg üdvösségemet? – talán

Ez a királyos asszony azért tetéz

Munkákat a munkákra, hogy szemem

Elkábulásakor, szívemben a benn —

Lakó becsűletet megölje? – Jaj! —

S most már ezen setétben bujdosók

Volnának, akik engemet bolond

Álmomba’ szánva háborítani

Igyekszenek s a végveszélybe’ forgó

Becsűletem felett rikoltanák:

“Bán, ébredezz; mert meglopattatik Bánk!”

Azonban – ezek talán csak úgy fogadt

Szolgái voltak egy veszett irígy

Embernek, aki nyúgodalmamat

Sajnálva, itt (szívére ver) szorongatást okozni,

S döbbentni szívemet kívánta – (Megijed.)

Meg —

Döbbenni? ezt előttem egykor úgy

Festék le, jól tudom, mint egyikét a

Lélek betegségének – — – — – —

Az sem lehet hiszen szünetlen ép! (Reszketve.)

Bánk! Bánk! te nem mered kimondani

Talán? Ki, csak ki! hogy kacagja a

Visszhang is árva gyengeségedet —

Tiborc

Oh szent teremtő!

Bánk

A szerelme-féltő

Bánk bán! (kacag) Tüdő, hazudsz! hazudsz!

(Fájdalommal fejét kezei közé szorítja.)

Mit nyughatatlanítsz setétes álom —

Kép! mit gyötörsz incselkedő chimaera!?

Hát a világnak egyik pólusától a

Más pólusáig, szerelmeimben, én

Miért öleltem mindent egybe? mért

Mindent? miért te benned, óh Melinda!?

S egy ember – egy haszontalan por – az

Ütné ki őtet karjaim közül?

Őtet!? Ki lenne az? Ki lenne az? – —

Világot, itt! világot! (hirtelen) A setétben

Ólálkodókhoz elmegyek. (Elmegy, amerre jött.)

Tiborc

No itt hágy. —

Ah, mintha jönnének – jönnek – csak el! —

Éhezzetek szegény férgek: nem ért

Még a lopáshoz ősz Tiborc apátok.

(Rettegve Bánk bán után siet.)

HETEDIK JELENET

Ottó és Biberach jönnek.

Ottó

Frissen – beszélj – találhattad magát?

Biberach (jelentőleg).

Találtam – a galamb helyett oroszlánt.

Ottó

Talán haragszik? Mit szólott?

Biberach

Hogy: eljön.

Ottó (örömmel).

Eljön!

Biberach

No csendesen! – Dicsérd csupán

Múltával a napot.

Ottó

Hiszen maga

Mondá Melinda, hogy eljön?

Biberach (fagyosan elmosolyodik s futva azon ajtóra veti szemeit,

melyen Bánk elment).

Maga.

(Hangosan, vélvén, hogy Bánk hallgatózhat.)

Germanciust, ki elrejté magát,

Hogy majd kilesse, mit beszéllenek

Felőle, nem jó ám követni mindég,

Mert a szelíd Germancius tudá

Az indulatjait mérsékleni.

Ottó

Miért beszéled ezt nekem?

Biberach

Csak úgy —

Ottó

Te indulat nélkül való teremtmény,

Esmérlek-é immár én tégedet?

Vagy egy csodálatos embernek óhajtsz

Látszani úgy-e? – Légy nekem barátom.

Biberach

Én nem.

Ottó

Nem? és miért?

Biberach

Hogy más legyen.

Ottó

Derék.

Biberach

Azon bolondság, amidőn

Az állapotját elfelejti az

Ember, nevetségesebb, mint ha a

Természetét erején fellyűl feszíti.

Ottó

No, adj tehát tanácsot most.

Biberach

Miben?

Ottó

Te esméred Melindát —

Biberach

Tán – igen.

Ottó

Szólj!

Biberach

Hm —! minden, ami a fehérszemélyek

Szív-büszkeségeinek hízelkedik,

Egyúttal az már tetszik is nekik.