A halottak élén
- -
- 100%
- +
EMBER AZ EMBERTELENSÉGBEN
Emlékezés egy nyár-éjszakára
Az Égből dühödt angyal doboltRiadót a szomorú földre,Legalább száz ifjú bomolt,Legalább száz csillag lehullott,Legalább száz párta omolt:Különös,Különös nyár-éjszaka volt.Kigyuladt öreg méhesünk,Legszebb csikónk a lábát törte,Álmomban élő volt a holt,Jó kutyánk, Burkus, elveszettS Mári szolgálónk, a néma,Hirtelen, hars nótákat dalolt:Különös,Különös nyár-éjszaka volt.Csörtettek bátran a senkikÉs meglapult az igaz emberS a kényes rabló is rabolt:Különös,Különös nyár-éjszaka volt.Tudtuk, hogy az ember esendőS nagyon adós a szeretettel:Hiába, mégis furcsa volt,Fordulása élt s volt világnak.Csufolódóbb sohse volt a Hold:Sohse volt még kisebb az ember,Mint azon az éjszaka volt:Különös,Különös nyár-éjszaka volt.Az iszonyúság a lelkekreKaján örömmel ráhajolt,Minden emberbe beköltözöttMinden ősének titkos sorsa,Véres, szörnyű lakodalombaRészegen indult a Gondolat,Az Ember büszke legénye,Ki, íme, senki béna volt:Különös,Különös nyár-éjszaka volt.Azt hittem, akkor azt hittem,Valamely elhanyagolt IstenÉletre kap s halálba viszS, íme, mindmostanig itt élekAkként, amaz éjszaka kivé tettS Isten-várón emlékezemEgy világot elsülyesztőRettenetes éjszakára:Különös,Különös nyár-éjszaka volt.Az akarat cselédjei
Cselédjei az AkaratnakMost a századok között,Mikor így kiütközöttLelke a szép, ember-fenevadnak:Mi vagyunk cselédjei,Cselédjei.Az akarat – és bús cselédek:Istenem, én Istenem,Lehunyom felhős szememS talán átkozódni nem rút vétekMégis fáj az átkozás,Az átkozás.Cselédjei az Akaratnak,Titkon fájunk most magunkS csak titkon, hogy siratunk –:Kiket akartunk szépnek, szabadnak:Másnak a cselédjei,Cselédjei.A fekete Husvét
Beteg szívem most be tele-nagy,Milyen jó volna máskor élni,Máskor s tán máshol:Láz, virágzás, gyönyörü Husvét,Jaj, itt nálunk, be fekete vagy.Mikor halt meg itt a büszkeségS volt jó itt élni nagy szivekkel,Tele szivekkel?Utat készít itt most a FátumS letépi Husvét minden zöld díszét.Hol a magyar százfelé dacolt,Szívós és bolond erejével,Szép erejével,Mely szabadra tört, ágált mégisS kinek dolga Isten dolga volt?Rongy, züllöttség, bomlás és boru,Csoda, hogy még vannak néhányan,Szegény néhányan,Kiknek kell még ilyen országbanSzabadságért a harc-háború.Beteg szívem most be tele-nagy,Milyen jó volna máskor élni,Máskor s tán máshol,Mert itt mindent letép a Fátum:Fényes Húsvét, be fekete vagy.(1914.)Csak rosszabb volnék
Ha valaha még megállott,Soha így még meg nem állottEmber-elmeS lehetnék a fejedelme:Egy kicsit csak rosszabb volnék.Nyilatkozik össze-vissza,(A Föld a vért issza, issza,Mint a hó-lét)Csak egy kicsit rosszabb volnék,Jól-telt szájam be nevetne.Jól telt szájam be nevetneS be gyönyörű bosszú lenneVárva s zárvaNevetni le a világra,Ha egy kicsit rosszabb volnék.Mert ha néha meg-megállott,Soha így még meg nem állottEmber-elmeS ha lehetnék fejedelme,Talán sokkal rosszabb volnék.Nótázó, vén bakák
Hogy zúg, zuhog, árad a nótaValamennyi vén fiu torkánS hogy ölte órákig az orkánKünn őket a próba-mezőkön.Magyarok, öregek, nótásak,Bakák, búsak: dacosan, hősön.Puskaport még alig szagoltak,De hősök már, mint hősön-holtak.Így járnak a Végezés ormánEzer és ezer évek óta,Mindig a Halálba loholtakS el nem hagyta őket a nóta.Miért? kiért? mikor?: erősönÁllták, mert így rendelteték elS be szép ilyen végzetes néppelUgyanaznak tudni magunkat.Ez a regéknek ősi népeS hősi népe túl minden hősön,Rosszkor jőve s rossz helyre téveÁtugrik Sorsot, Jelent, Voltat.Fátum és dal népe, ha voltakSirok: te megbirtál a véggel,Busultál, ütöttél, nótáztálS halsz és élsz: így rendelteték el.Ember az embertelenségben
Szivemet a puska-tus zúzta,Szememet ezer rémség nyúzta,Néma dzsin ült büszke torkomonS agyamat a Téboly ütötte.És most mégis, indulj föl, erőm,Indulj föl megintlen a Földről!Hajnal van-e, vagy pokol éjfél?Mindegy, indulj csak vakmerőn,Mint régen-régen cselekedted.Ékes magyarnak soha szebbetSzáz menny és pokol sem adhatott:Ember az embertelenségben,Magyar az űzött magyarságban,Újból-élő és makacs halott.Borzalmak tiport országútján,Tetőn, ahogy mindég akartam,Révedtem által a szörnyüket:Milyen baj esett a magyarbanS az Isten néha milyen gyenge.És élni kell ma oly halottnak,Olyan igazán szenvedőnek,Ki beteg szivvel tengve-lengve,Nagy kincseket, akiket lopnak,Bekvártélyoz béna szivébeS vél őrizni egy szebb tegnapot.Óh minden gyászok, be értelek,Óh minden Jövő, be féltelek,S hogy szánom menekülő fajtám.Aztán rossz szivemből szakajtvánEszembe jut és eszembe jut:Szivemet a puska-tus zúzta,Szememet ezer rémség nyúzta,Néma dzsin ült büszke torkomonS agyamat a Téboly ütötte.S megint élek, kiáltok másért:Ember az embertelenségben.(1916. szeptember.)A Föld ébresztése
Nyujtozz meg és riadj föl,Szegény, vonagló álmú gyermek:Alvó, vén, emberes Föld.Valami rontó csoda vert meg,Valami álom-babonaS arcodon gyilkosan tepernekRévületeknek katonái,Rémületeknek gyilkátFájatni a szivedben s fájni.Csak nyújtózz és riadj föl,Homlokod hideg verejtékétTöröld le néma-hökkenőnS aztán szemeid nézve-nézzékAz Istent s egyéb találásidEn-szépséged s a boldog békékCsodálatos és tarka útjátS ha majd emlékezned kell:Ne emlékezz, mert vonaglásodCsak álmaid hazudták.Véresre zúzott homlokkal
A Mában élni a Jövőért,Az Újnak tenni hitet:Valamikor csináltam én ezt?Mintha valami baj ért volna,Dobása valakinek,Homlokomon éles, nagy kő ért.Harcos valómból kiszakadtam?Véres-e a homlokom?Igaz-e csúf menekülésemVagy csak véres ésszel, homlokkalÁlmodom és gondolom?Jaj, be szörnyűen megriadtam.S mégis most már váltott a kedvem:Régieket keresek.Pedig ugy-e nem történt nagy baj?Tán egy kicsit megzavarodtamÉs a szavam kevesebbS csak még hitből van kevesebbem.Ugy-e azért tartnak a harcokS nem változott a világ?Csak az én vén homlokom vérzik?A Jövőt is el csak én dobtamS tagadom a mai Mát?Én, jaj, a régiekkel tartok.Drága Tegnap, sebetlen homlok,Hajh, nagyon szeressetek,Nagyon szeress éltem leéltje,Hátha mégis baj van a FöldönÉs igazak a sebekS minden Leendő összeomlott.A rémnek hangja
Bús gőzösök nyínak s kutyáimÜvöltnek: ez az éjjel rendje,Sokasodott hadak és vadakHozzák őket gerjedelembe:Mert a hadak megsokasodtak,Mert a vadak elsokasodtak.Ritkított, vén erdők jajjongnak,Mindörökre hantolt emlékekCincognak föl megsüketítőnS száz kába, rossz szava az éjnek,Mert az éjnek megnőtt a hangja,Mert a Rémnek ezer a hangja.Óh, éjszakák, kutyák és élet,Hadak, vadak és mai sorsunk:Akkor voltunk mi derekak,Mikor még így együtt nem voltunk.De végig vágott a világonValaki, nagyon, a világon.Minden Külön össze-zsibolygottS mégis mindenek szét-szakadtak:Gőzösök, kutyák, hadak, vadak.De erdők, éjek megmaradtak,Nagy riadások megmaradtak,S a kisértetek megmaradtak.Tegnapi tegnap siratása
Kezem szomorú áldását hinti:Óh, tegnapi halott mozdulatok,Óh, érintések halott kéje,Óh, tegnapi kis bánataink, ti,Óh, tegnapi bizakodásaink,Óh, tegnapi-tegnap igéje:Noli tangere.Néztük: az EmberKülönbje magas szivárvány-hidonIstenülésnek amint neki-vágÉs gazdagodik, mind-gazdagodóKényességekkel, új ingerekkelS hogy mégis-mégis szép e hivalgóJószág, az Ember: maga a világ.Ön-imádatunk kelyhe kicsordultS mindenkiket megitatni akartNehéz kedvéből, e drága borbul.S a ma: didergő; gyászos büszkeség:„Ne félj!“„Ne osztozz!“ – kis biztatásokLemészárolt, dicső tervek felett,Kik élet voltak és többek voltak,Mint dobott, hulló, apró emberek.Óh, tegnapi cirkulusok, halott,Szent ábrák, gyilkos árkokba fultak.Kezem szomorú áldását hinti:Óh, tegnapi halott mozdulatok,Óh, érintések halott kéje,Óh, tegnapi kis bánataink, ti,Óh, tegnapi bizakodásainkÓh, tegnapi-tegnap igéje:Noli tangere.Óh, hóhér Idő,Óh, tegnapi-tegnap igéje,Megrontásoddal megszépült varázs.E nagy tivornyán
Terítve a Föld: lakni tessék,Tombolj, Világ, most szabadult elPokloknak minden pokla rajtad,Ha akartad vagy nem akartad,Hollókkal és kóbor kutyákkalKész a lakoma, kész az egység.Véres bor koponya-pohárban,Hajtsd föl, Világ, idd ki fenékig,Idd ki hősiesen és bátran:Most már mindegy, most rohanj végig,Végig a Téboly zöld-vér-útján.S Téboly, most már ne szemérmeskedj,Szakadnak a vásznak, szakadnak,Eljött az álmodt minden-mindegy,Esküdjünk a mindent-szabadnak,Bőrünk úgyis ördögök bőre:Lakomázzunk s aztán – előre.Ha tivornya, legyen tivornya,Olyan mindegy, élni, nem élniS gyáva-e az ember vagy hérosz,Olyan mindegy: van-e tán még rosszS van-e még tán megbecsülendő?Herold-csizmám egy kicsit sáros,De jövök vígság-hirdetéssel:Ordíts, kapu és kiálts, város,Kárhozzatok, most van a napjaS akinek van még virradatja,Ne haljon meg kárhozás nélkül.Egész világ szőttje kibomlott,S én egy nyomorék fonál hurkánMég mindig csak bénán zsibongok?Mit törődjünk elmultak voltján?Terítve a Föld, lakni tessék:Éljünk dögig e nagy tivornyán.Mai próféta átka
…A föld rakva vérnek itéletivel és a város rakva álnoksággal… Békességet keresnek, de nem lészen. Egy romlás a másikra jő…
(Ezékiel próféta 7.)Alázottnál jobban alázvaVizsgálom szívem, izmom, kedvem:Hol a próféta őrült láza,Mely fölőrjöng, tombol az Égre?Hát már az átkoknak is vége?Úgy szakadtunk be a Pokolba,Mintha korbácsra s térítésreDühünk, hangunk sohse lett volna?Öldöklő angyalai az ÚrnakSoha így meg nem öltek Múltat.Már nem tudjuk, mit veszítettünk,Nem gyilkol új vesztések gondja,Dermedett álom minden tettünkS minden álmunk egy dermedett tett:S vagyunk ördögnél esettebbek.Már csúfja minden állatoknakIsten híres sarja, az EmberS a próféták is csak makognak.Még mélyebb Pokol, még több Nincsen: –Ezt add, Híres, ezt add, Te Isten.MAG HÓ ALATT
A sirató siralma
(Mit adhatnék?) Porlandó szégyenVagyok már csak, ki idejébenÉrzi szégyenes voltát.Kivert bikának sorsa biz ez,Ki elveszti a csordát.(Mit tehetnék?) Egy kis halállal,Kit lelkem oly örömmel vállal,Csúnyákat letörölnék?Borzasztóan sok a csúnyaságS mindegy: halnék vagy ölnék.(Mit futhatnék?) Egy-két határt tán,S aztán csalódottan megállvánSzídnék föl az egekreS mégis torpannék hasztalanul,Őrjöngve és nevetve.(Mit sírhatnék?) Amit szabad volt,Már elsírtam, ekkor és akkorS ne is beszéljünk róla:Én vagyok a magyar bánatokLegvertebb siratója.Intés az őrzőkhöz
Őrzők, vigyázzatok a strázsán,Csillag-szórók az éjszakák,Szent-János bogarak a kertben,Emlékek elmúlt nyarakon,Flórencz nyarán s összekevertenBúcsúztató őszi LidónakEmlékei a hajnaliPárás, disz-kócos tánci termen,Történt szépek, éltek és voltak,Kik meg nem halhatnak soha,Őrzött elevenek és holtak,Szivek távoli mosolya,Reátok néz, aggódva, árván,Őrzők: vigyázzatok a strázsán.Őrzők, vigyázzatok a strázsán,Az Élet él és élni akar,Nem azért adott annyi szépet,Hogy átvádoljanak most rajtaVéres s ostoba feneségek.Oly szomorú embernek lenniS szörnyűek az állat-hős igékS a csillag-szóró éjszakákMa sem engedik feledtetniAz ember Szépbe-szőtt hitét,S akik még vagytok őrzőn, árván,Őrzők: vigyázzatok a strázsán.Várnak a táborozók
(Emlékezés párisi nyarakra.)Elém most régi nyarak vonulnak,Páris keblén amikor számüzöttenRejtettem el bús, dühös arcomS esküdöztem:Tatár-dulta földem sohse lát.Kedveim mint váltogatták egymást,Hányszor nőttem és buktam a hitben,Hogy jók haragja s épüléseSoha ittenVért új vérrel se moshat le már.Óh, párisi, dacos bujdosások,Ti őriztetek meg fiatalnak,Ki, im, beérte és bevárta,Míg akarnakÉs mernek is az én társaim.Új nyár érleli régi vetésünkS a sok régi, fult párisi nyárraÚgy gondolok, mint áldott, lelkiBarrikádra,Ki megvédett az új harcokig.Tüzelj, Nap, csapkodj vad, nyári zápor,Hitek s dult mezők már kinyiltakS kardot verve vas-keresztjébőlRégi sirnak,Megyek: várnak a táborozók.(1914. junius.)A tábor-tűz mellett
‚Sok a fenyő-rud, magas a máglya‘„Ne félj, cimborám, csak az Isten látja.Hol járnak óta császár vitézi?:Az mi lángunkat csak az Isten nézi.“‚Régibb üdőkben vitézkedésnekMás becsülete volt és több a vitéznek.‘„Most áruk csupán van zsoldosoknakAz bús harcoson kik csak somolyognak.Romló országban virtus rongy jószág:Tegnap vitézek, ma vagyunk csak kószák.“‚Rakjam hát lángra bús, redves kedvünk?‘„Ne bántsd, azért csak tovább vitézkedjünk.Szétszórt máglyáink míg ki nem hunynak,Álmodjunk harcot szegényi magunknak.Sötét a világ, kell tüz, ha lobnyi,Kell a gyujtáshoz mindég újból fogni.“‚Jó éjszakát, ni, virrad a lápon.‘„Jó reggelt mégis, hajh, bajtárs barátom.“(1914. május.)Levél a Végekről
(Érmindszent, 1914. junius.)Be jó lehet, hol a fegyver ragyog,Be jó csatára kelni,Ifjú, bizó seregek élén.Hiszen rég szórtam én is a magot,Börtön-mult is diszlik mögöttem.Mégis úgy kinoz, úgy fáj,Hogy régi dühvel, karddalNem ott az élek élén,De buta ködű Végeken vagyok.S hogy ami merészségetEzer harcos szívbe beloptam,Távol a derék-hadtól,Tétlen, itt belőlem kilobban,S hogy jómagamért helyt nem állok,Bár nem kivánja senki jobbanAlkalmát a vallás-tevésnek.Be jó lehet, hol a fegyver ragyog.Lássanak fakó paripámonRohanni elől a fiatalok:Ott vagyok hittel, multtal,Árnnyal és merészséggelS talán holnap ott termekS a végbeli vitézzelMegint szembe-állhatnakA régi, agg, vásott ellenfelek.Testvéreim, bajtársak,Feledni nem szabad és nem lehetA régi kezdő társatS milyen szép lesz, ha fiatalodottIzmaimmal nem vénhedt másnak,De a régi vitéznek látotok:Reátok segitségreS ellenségre csapásnak.Elhanyagolt, veres szívünk
Sebeink megújulhattak százszor,Úgy adta az Élet:Támadtak a magyar sebeknélMindig tüzesebb kelevényekS mi árván, porban üszkösödtünk.En-sirásunkat végigsirnunkHangosabb sirásokNekünk soha meg nem engedték:Úgy licitált reánk, mint vásott,Kegyetlen uzsorás: a más sors.Ha harcaink parázsa lobbant,Világok gyultak ki,Sohse tudott az igazsághozIgazunk minket eljuttatni:Hamupipőke a magyar kín.Mégis és újra: föl a szívvelMi véres szívünkért,Mi kinunkért, mi bánatunkért,Mi szegény meggyötrött hitünkért,Ha orkánzik a Mindenség is.Harcunk a magyar Pokollal van,Mindent erre tettünk,Ennek a kapuit döngetjük,Ezé a harcé lelkünk, testünk,Ez vesztünk vagy győzelmünk: sorsunk.Mag hó alatt
Gyötrött és tépett magamatRégi hiteibén fürösztveVérből, jajból és lángbólSzedegetem összeS elteszem mint életes holtat.Kell még Tegnapról hiv tanuS kell talán az én hadi-sarcom,Hogy drága mementókéntFölemeljem arcomEgy új emberű új világra.Vád nélkül széttekintgetekMajd vertségek és diadalmakFöldjén, hogy a kaoszbólHarsos igét halljakVagy harsos igét én hallassak.Hős emberségem, várakozz,Szép álmokat aludj, lefénylettJós és jó magyarságom,Hívni fog az ÉletS föltámadások örök Rendje.Most tél van s szegény mag-magamMegnémítve és behavazvaRendeltetés hitévelŐrzöm meg tavaszra,Igazimnak sarjadásáig.Kurucok így beszélnek
Nekem, pajtás, úgyis mindegy,Farkas esz meg, ördög esz meg,De megesznek bennünket.Medve esz meg, az is mindegy,Az a szomorú és régi:Véletlen, ki esz minket.S az a szomorú és mindegy,Hogy jó időben bennünketSorsunkra mi se intett.Nekem, pajtás, úgyis mindegy,Bánja fene, hogy ki fal fölButa, bús mindegy-minket.(1915. április.)Az igazi szó
Hogy telik erőbőlÚgy adta az Isten,Megértem és kibirom,Ami vérlik ittenS lesz utána szóm.Kosarazott szájjal,Lefojtott tüdővelMégis, most is azt hiszem:Elmondok idővelKegyetleneket.Valamikor jó lesz,Jó lesz megszólalni,Csuf, nagy özön-vér után.Jön sok galamb, talmiS jó lesz jó galamb.Jó lesz szenvedéssel,Jó lesz majd nagy kínnal,Sok mindent elmondani,Mit most a Rém hízlal:Az igazi szót.A mosti március
Szeretett és dalolt márciusokHervadt bokrétáját bedobomŰzetve és, hajh, már nem űzve,Ebbe, a ma mindent beharapó,Rettenetes, fekete tűzbeS így üdvözöllek, mosti március.Sokszoroztam nagy emlékeidet,Álomjáró és csoda-hivőSzívvel tapostam sugarakban,Harcoltam az örömös JövőtÉs most, miként te, úgy maradtam:Üszkös-bénán, szép mosti március.Mi lesz, ha a hívőség megszakad?S az emberek nagyon keserűnNéznek a márciusi napra?Zászlózott, híres, nagy céljaitAz Ember gunnyal megtagadja?Rettenetes a mosti március.Ejh, legyen a sugár mégis a NapéS tapossanak benne víg fiukOlyan hittel, mint én tapostamS, ó Sors, hittetni tovább is akarjVidámítóbb, más márciusbanS én elbocsátlak mosti március.(1916.)Az ütések alatt
Csatát vesztvén alig csatázva:Homlokunkat nem ékesítiHős, szent bukás vér-glóriájaS daccal nem nézhetünk az Égre:Kevesen voltunk, buktunk s vége.S mégis – be különös egy ország –Megint dacosodnak a szemek,Keményre száradnak az orcákS ijjesztő, síri némaságbanMegint fölszánt magyar világ van.Így volt ez itt századok óta:Ezt a zúzott, vert fejű magyartMindig ütés tartotta, óvta,Vert hencegések, törött álmokUtán: még konokabban állott.Gyér seregünket széjjel-vertékS ránk rakta a cudar uriságAz élhetésnek minden terhét.S mert ránkszabadult minden vétek,Azért lesz itt újból is élet.(1914. január.)Egyszer volt csak
(Dózsa György emlékének.)Egyszer volt itt lakodalom,Nagy, igazi lakodalom,Mikor ez ország vőlegényeDózsa György voltS egy-egy hős tavasz-hajnalonEzer helyütt lángolt öröm-tűz.Egyszer volt vulkán ez a föld,Erő és láva ez a föld,Mikor a harag, bosszu és célÖsszeállottS itéletes viharba törtS Dózsák, nem császárkák, üzentek.Egyszer volt itt a Hit merő,Moldvától Rómáig merő,Mikor becsülettel és irtvaTámadt, végzettMinden becsületes erőHurkot tépve, csóvákat vetve.Egyszer volt itt a Sors kegyesBukásban is nagy és kegyes,Mert azt üzentük a világnak,Mit ma kéneS mit azóta nem érdemes,Mert holt vulkán a régi vulkán.Egyszer volt itt forradalom,Hites, igaz forradalom,Rendet, igazságot csináló,De DózsákkalS azon a hősi hajnalon,Mikor gőgősen nem alkudtunk.Egyszer volt itt egy kis remény,De véres és tüzes remény.Jönnie kell új Dózsa GyörgynekS fog is jönni.Jaj, félek, meg nem érem énS ti se, drága, csüggedt bajtársak.(1914. május.)Krónikás ének 1918-ból
Iszonyú dolgok mostan történűlnek,Népek népekkel egymás ellen gyűlnek,Bűnösök és jók egyként keserűlnekS ember hitei kivált meggyöngűlnek.Ember hajléki már rég nem épűlnek,Szivek, tűzhelyek, agyak de sérűlnek,Kik olvasandják ezt, majd elképűlnek,Ha ő szivükben hív érzések fűlnek.Jaj, hogy szép álmok ígyen elszőrnyűlnek,Jaj, hogy mindenek igába görnyűlnek,Jaj, hogy itt most már nem is lelkesűlnek,S mégis idegen pokol lángján sűlnek.Itt most vér-folyók partból kitérűlnek,Itt most már minden leendők gyérűlnek,Itt régi átkok mélyesre mélyűlnek:Jaj, mik készűlnek, jaj, mik is készűlnek?Hegedűs fickók többet hegedűlnek,Olcsó cécókon ezerek vegyűlnek,Rút zsívány-arcok ékesre derűlnekS íjjedt szelidek szökve menekűlnek.Lámpás, szép fejek sután megszédűlnek,Emberségesek igen megréműlnek,Ifjak, kik voltak, hoppra megvénűlnekS a Föld lakói dög-halmokba dűlnek.Bús kedvű anyák keservesen szűlnek,Labdázó fiúk halálba merűlnek,Ős, szép kemencék sorjukban elhűlnekS kedvelt szűzeink uccára kerűlnek.S szegény emberek még sem csömörülnek,Buták, fáradtak és néha örűlnek,Szegény emberek mindent kitörűlnekEmlékeikből, mert csak ölnek, ölnek.Szegény emberek ölnek és csak ölnekS láz-álmaikban boldogan békülnek,S reggelre kelvén megint megdűhűlnek,Kárhoznak, halnak, vadakká törpűlnek.Halál-mézőkön bitófák épűlnek,Nagy tetejükre kövér varjak űlnek,Unják a hullát el- s vissza-röpűlnek,De az emberek meg nem csömörűlnek.AZ ELTÉVEDT LOVAS
Ház jegenyék között
Hol sűrülnek a jegenye-fákS hol babonásak a vidékek,Sok folyosójú, szép kriptákbanReggelnek koránÁlmos, hideg, vén és árnyas az Élet.Kövült arcokra süt be a NapS a puha szőnyeg: síró márványS előttük halk háló-termeknekA lyány-had vacog,Riszálni felejt, holtak között járván.Dél múlik: hideg és hidegebbEgyre az alkonyatig minden:S lámpáskor minden összecsöndülValami meleg,Ébresztő, fogó és fölséges rímben.Lidérc üli meg a jegenyétS benn, babonás házban kigyulnakTermektől a cseléd-ajtókigA Nap-riadottCsókok, esték, vágyak, eskük és multak.Mikor szikráznak a jegenyékS jön az alkonyat sunyi csendbenÉs kigyul a nagy-nagy kripta-ház,Olvad és kigyulLegmindenfélébb, bolond szerelemben.Az alkonynak ős órája üt,Mikor már-már jönnek a lázak,Jegenye lesz a ciprusokbólS hős jegenyékKörülálljuk s befödjük ezt a házat.A fajtám sorsa
Mert gyáva volt és szolga voltS életét élni sohse merte,A Sors, a sorsaHajh, be megverte, be megverte.Most itt várhatja a PokoltSzórva, megtépetten, ritkulvaS a Sors, a sorsa,A sorsa búsabb, mint a multja.És most a multja büntetiFekete korbáccsal, keményen,A Sors, a sorsa:Hogy éljen? vagy hogy már ne éljen?Rossz, drága fajta, ki feléKerekedtek mindig a latrok,A Sors, a sorsaBűnben, vészben és bennem harsog.Jaj, vajjon mit akar veleEzredek bűne, súlya, átka,A Sors, a sorsa:A sorsom nagy tragédiája?Elmenni távolra, pusztulni
Öreg Szilágyság, öreg a fiad,Nagy pusztulásod hiába hivat,Pusztul itt minden, nem Te egyedülS én elmegyek Távolra pusztulniFiadul, kezesül.Méla szépséged hol nevelgetett,Nem mehet el beteghez a betegS nem ámulhat el hires tájakon,Hisz szomoruságra változtál el,Seb lettél: fáj nagyon.Fáj a közelség: messzire megyekS az ősi Tuhutum-hágta hegyekFelejtődjenek, halványodjanakS minden az itthoni pusztulásból:Nekem elég marad.Be furcsa, mikor mellünkben sírunk,Be furcsa, hogy ilyeneket írunkMa, amikor úgy röpül a világS csak a magyar lantos nyög és kérdez,Mint egy régi diák.Fáradtan biztatjuk egymást
Zászlónk lehanyatlik untan,Fáradtan biztatjuk egymást,Bizunk még, de nem magunkban,Be gazdátlan, be keserves bizodalom.Szivünk is már olyan terhes,Fölemelni hogy nem tudjuk,Csak hazudjuk, hogy szerelmes:Parazsai feketedő tegnapiak.Babonáink megfakultak,Csodáink elesteledtek,Jövőink eleve multak,Csak szégyeljük ezt a vén gyászt bevallani.Öreg vitézink ühmögnek,Ifju bajtársak lázadnakS így megy a had, megy a ködnek:Siker utját kedvetlenül keresgeti.Valahol utat vesztettünk,Várat, tüzet, bizodalmat,Valamiben késlegettünkS most harcolunk kedvet vallva kedvetlenül.Zászlónk lehanyatlik untan,Fáradtan biztatjuk egymást,Bizunk még, de nem magunkban,Be gazdátlan, be keserves bizodalom.(1913. november.)A mesebeli János
Bajban van a messze város,Gyürkőzni kell a Halállal:Gyürkőzz, János, s rohanj, János.Királyfiak s nagy leventék,Ha palástjukat ott-hagyták:Rohanj, ha rongy is a mentéd.Mesebeli király-lyánnyalHogyha akarsz találkozni:Hadakozzál a Sárkánnyal.Csak a mese s csak az átokTartott eddig így-úgy is mégS jók e csakok s e csalások.Конец ознакомительного фрагмента.
Текст предоставлен ООО «ЛитРес».
Прочитайте эту книгу целиком, купив полную легальную версию на ЛитРес.
Безопасно оплатить книгу можно банковской картой Visa, MasterCard, Maestro, со счета мобильного телефона, с платежного терминала, в салоне МТС или Связной, через PayPal, WebMoney, Яндекс.Деньги, QIWI Кошелек, бонусными картами или другим удобным Вам способом.