A magunk szerelme: Versek
- -
- 100%
- +
Móricz Zsigmondnak a rímtelen versek nagy magyar poétájának s a gyönyörű bőségek hősének ne legyen kellemetlen ez a könyv.
Buda, 1913.Ady Endre.Bántott, döfölt folyton a Pénz isS szép humanitások játsztak velem,De lelkemből más sohsem érdekelteFölszánt poéta-ceruzámat,Csupán Politika és Szerelem.S úgy számítottam rég ki végem:Gyülöletim hogy eléggé nagyok?Egy akadt nőstényért elég botorságInulhat el még inaimból?Hahogyha nem, már mindent itt hagyok.Tudok-e még nádor-választóKisúr-ősimmel szólni makacsulS tudok-e még asszony után rohanniSzavakon és gyüléseken tulVágyva-robogva, keresztül-kasul?Néha megingok s szégyen-hültenHavasnak, vénnek érzem a fejemS azt hiszem, hogy minden vivát a máséS hogy idegen tőlem régótaBalog nádor-úr s bolond szerelem.De jönnek remete kanokkéntŐs sűrűkből ki szerelmek, dühök:Új talmi nádort megölni is tudnék,Kivánom őrülten a csókotS csatában, hitben, tűzben vénülök.A VISSZAHOZOTT ZÁSZLÓ
Kincs Gyula bátyámnak (akinek már az sem árthat, hogy Ady Endre nevű volt-diákja nagyon szereti) hoztam vissza ezt a zászlót.
A VESZÉLYEK ISTENE
Reinitz Bélának küldömDiadalnak diadal-gyászútjánÜdvözöllek, veszélyek Istene,Tarka Isten, kit Düh méhe fogant,Gőgöknek gőgje, nagy Gőg, az enyém.Künn csatázván, hajh, nevettelek sokszor,Nyert csatáinknak bal osztályosát,Balga kötések balgult frigyesét,De ma már sejtem isteni erőd.Ha ki fölkapott vércse-lecsapáskorS vitt gyöngéd kézzel zúgba kedvesenVagy Égre-dobón nyílként hajított,Te voltál mindig, ős, bennemi Gőg.Ős, bennemi Gőg, pogány ön-szerelmem,Vércsíkos fényű, intő rendelés,Ki kergés helyett hős célba tekint,Ki nem magáért gőgöli magát.Ki magát ritkán szereti magáért,Vagy ha magáért, méltán és nagyon,Vagy bármiképpen, mindig görcsösenAvagy bárkit is, de mindig szeret.Kinek parancsul így parancsolódott,De kinek nincsen más Istene, nincs,S más hajtója telt, nagy sorsa felé,Mint hős, kijátszott énje, Gőg-ura.Tetszett sorsomnak amarra fordulni,Honnan jól látszik minden, ami van,Minden, ami volt s minden, ami várS künnről megjöttek a belső csaták.Óh, belső csaták diadal-gyászútja,Óh, nagy győzés a legbőszebb felen,Óh, rendelés, te legforróbb Titok,Gőgöknek gőgje, nagy Gőg: az enyém.A MEGUNT CSATAZAJ
Mi hősködésbe dühítettS lánggal falatott még tavaly,Múlik naiv, riasztó kedvemS majdnem altat a csatazaj.Beszélik, hogy élnek ma is,Kit itt vagy ott temettem elS nem volt záró a diadalmamS korai a győztes kehely.És minden hír úgy duruzsolFülembe, mint bolond dana:Nincs nekem már mi aggodalmast,Méltót, haragvót mondana.Nincs más, csak amit akarokS csak kegyem adhat életetS beszédből is csak az jut hozzám,Mit vígan én beszélhetek.Mit helyeslek, csak az igazS amit kedvelek, az a jó,Dajkamese-vagyon a máséS csak az én birtokom való.Mitsem vett el tőlem a SorsS minden érdemest meghozott,Megtelvén buzgó áhitattalSzent Magamhoz imádkozok.ÚJ VIRÁGOS IFJÚSÁGGAL
Általvetőm virág málházza,Lábaim ugrós kedvűek,Kedves súllyal hullott reámÉletemnek késett áldása.Mosolygó, nagy szememben reszketSok-sok boldog látnivaló,Sok telő kedv és áhítat,Hogy mindent-mindent újrakezdek.Ni, mennyi van még a világon,Örömre-szántak és jövők,Hopp, hívnak-várnak az útak:Be szép vagy, én új ifjúságom.Be hazudtam vén teltségemmel,Be jó az édes habzsolás,Be sűrű jószág a csoda,Be jó ember a derült ember.Kék hegyeken, zöldelő fákonÁmulat s ígéret rezegS újfajta, szelid mámorokBizseregnek át a világon.Olyan édes fáradt az esteS mozgatók a fény-reggelekS oly boldog az eltévedésKis boldogságokat keresve.Víg a sírdomb, tarkák a völgyek,Ihaj, be sok a tréfa-szó,Tájék, kötődés, nóta, nő:Meg nem állom, hogy ne fütyöljek.A VISSZAHOZOTT ZÁSZLÓ
Esős, bántó, ködös volt Május,E fagyba-botló, léha hónapS rossz lelkű pötty-városi uccánSárban hordtam a lobogómat,Tizenhét év korával gyáván,Képedve és hitetlenülGazdagságom nagy orgiáján.S így hurcoltam tizenhét évigCsüggesztve le, hol föl-fölkapvaÖnmagamat, e hívott zászlótÉs mégis-mégis lobogtatvaÉs beleszoktatva a lelkemSzent nyűgébe, a szent teherDícses vonszolásába, betelten.De innen hoztam, amit hoztam,Amit akartam és eléltemS a zászlót, ami le-fölvillantMindig csatában, tűzben, vérben,Nagy vallásom, akivel volnaProtestáns, harcos vérmezőnLelkem a kor Gusztáv-Adolfja.Most hát itt van újból egy Május,E fagyba-botló, léha hónapS e most már karolt városkábanMegmutatom a lobogómat:Innen vittem és visszaértem,Gazdag volt, furcsa és buja,De itt van, elhoztam fehéren.(Zilah)VÁROS MEGVÉTELE UTÁN
(A condottiere búcsúja.)Bródy Sándornak küldöm, a legszebb, legigazabb magyar poétának, Sándor bátyámnak, ki talán nem is tudja, hogy mennyi mindent csinált és folytatott le e csatornátlan országban.
Lankadt szivem díszítem csókkal,Legjobb ruhám öltöm magamra,Legszebb napjaimra emlékszemS tegnapi győző, nagy rohamra.Viadal után búcsúzás jön,Diadal után nincsen élet,Hadd bámulják még egyszer arcomVad dühvel a tiport cselédek.Mozduljanak a harctér-rablókS zúgjon felém a pulya-átokS hadd hirdessem ki zsoldosim közt:Mehettek, nincs szükségem rátok.Győztem s én már megdicsőültem,Most már jöhetnek portya-hősök,Megy a vezér, zsákmányát hagyja:Szeretett győzni s ezért győzött.Nyitott hintó sárkány-lovakkal,Küllők, virággal befödöttek,Járjátok be ma még a várost,Hogy arcom sohse lássák többet.SZÁZ HŰSÉGŰ HŰSÉG
Alakos játék, százszor-zárt titokHős, futó bölcse újból és megintÁllok süppedten szókimondó bajban.Cselek, barlangok, vermek, kárpitok,Bozótok, lárvák, segítsetek rajtam.Ki száz alakban százszor volt szabadS minden arcához öltött más mezet,Éljen és csaljon titokba-veszetten,Mert bárki másnál több és gazdagabb,Mert csak a koldus egy és leplezetlen.Ragyogjatok meg, tévesztő szemek,Édes, hazug méz, pergő, szép szavakCsorogjatok tarkán, számítva, bátran.Mindenki másnak mindig más legyek,Változón szabad, gyűrütlen, arátlan.Enszavaimmal csaljam meg magam,Melyvoltom gondján törjem víg fejemÉs száz alakkal száz vitába törjönLelkem, valóm, e dús alaktan,Száz hűségű s egyetlen hű a földön.VIDÁM TEMETÉS ÉNEKE
Küldöm az én Földesi GyulámnakMik elmulnak, meg is csúnyulnak,Még a bánat sem szép, ha elmultS én régen utálom a multat.Fölemeltem az én szivemetS hirdetem a siránkozóknak:Boldog az, ki vidáman temet.Mulás a rendje az örömnekS változás mindig új alakra.S az örömök szünetlen jönnek.Minden, mi van, szép, friss hajadon,Az emlékek agg-szűzét dobd elS fogd a jelent vígan, szabadon.Vond ifjan, ha vén is, a vállad,Mikor settenkednek a multbólHaszontalan és cifra árnyak.Ki ma nincs, az nem is volt soha,Emlékezni raboknak terhe,Szabad ember felejt s fut tova.Az élet perc, mely folyton lebben.Minden perced bocsásd el csókkal,Kinlódni is kéj a jelenben.Akármilyen rongyos a jelen,Prédája nem lesz a multnak,Behunyom szemem s megölelem.A VISSZAJÁRÓ MÁJUSOK
Minden úgy igaz, ahogy régen:Vannak visszajáró MájusokA Sohsem-Nyugvás szent nevében.Rózsás köd az agyunkra úgy szállS úgy fűt a megvadulás heve,Mint a régi, szent kamasz-júsnál.Olyanok s még szebbek a tervek,Mint diák-vágyak bús korán,Ám telt-begyübbek a szerelmek.Mert a Májusok visszajárnakS nem ifju vágyé való ízük,De ki túl van laktán a Nyárnak.TILTAKOZNI ÉS AKARNI
Hajh, megmaradni nagy betegnek,Sírba rugandó idegennek,De élni, de élni.Barbárból, úrból nyűvé válni,Igaziból lenni akármi,De élni, de élni.Nem bánni immár semmit-semmitS nótáink bár rossz kölykök zengik,De élni, de élni.Ijesztgessenek a Jövővel,Ijedjek meg lehajtott fővel,De élni, de élni.És gunnyasztva és meghajolva,Mintha tavasz sohse lett volna,De élni, de élni.De tiltakozni és akarni,De, jaj, még most, most meg nem halni,De élni, de élni.SZENT LEHETETLENSÉG ZSOLTÁRJA
Zuboly barátomnak küldömPokolhintán vad, szédítő körök,Tüzes mélységek fönt s alant,Zuhanva szállni, szállva zuhanniValó alatt és képzelet fölöttÉs mindenütt és mindenüttÉs mégis a konok határokKemény tilalom-léce üt,Mert várhatatlanokra várokS nem várok mást, mint várhatatlant:Óh, véres kínok véres kínja ez.Hörögve dönget vágyam kapukat,Arcomra pirosan bemázolt csontvázTiltó és bolondos ujja mutat.S körülöttem csak lehetőségS álmodható és lenge álmokS nincs Isten, hogy szédítő hintámDohodt rab-útjából kiszálljonS vágyam megfogjon valamit,Eleddig még megfoghatatlantÉs megöleljen valakit,Eleddig megölelhetetlent.A tüzes mélység megvakít,Agyam fölforr, torkom rekedtS bomlott, nehéz alkonyatonÁtkozott, szent Lehetetlenség,Zengem sorvasztó éneked.HAJH, ÉLET, HAJH
Hajh, Élet, hajh,Kinek a köntösöd éget,Hajh, Élet, hajh,Te, aki ismersz, rázol is,Kacagj most egyszer egy nagyot:Nekem kivánnakCsúnya véget.Hajh, Élet, hajh,Te tudod nálamnál jobban,Hajh, Élet, hajh,Hogy összeszűrtük a levet.S fogtam legvadabb paripádS nyargalásztunkS ma is dobban.Hajh, Élet, hajh,Minden út, amerre járunk,Hajh, Élet, hajh,Én nem akartam feledet:Ten-egészedet vívtam én,Egész javunkat,Egész kárunk.Hajh, Élet, hajh,Kinek a köntösöd éget,Hajh, Élet, hajh,Ki szereted vak hívedet,Kacagj most egyszer egy nagyot:Nekem jósolnakCsúnya véget.KÖSZÖNTŐ AZ ÉLETRE
Medve Miklósnak küldömSodridnak hurcás, száz emlékét lökd el,Széles mosollyal, csillogóanBallagj, vén folyó,Ballagj, életem, csöndes hömpölyöddel.Túlszökve harag s bitang hír hinárjátÉhkeselyűk-lakta hegyekbőlÉrt síkra vizedS örvendezésnek tengerei várják.Békült tengerek s világok előtted,Békült órák, békült fájdalmak,Most már mindenekCsodákká nőttek és megszentelődtek.Tükrözd a Napot, duzzasszon a hála,Mert benned van az Élet immárS megbékült szivedIstennek áldott, terhes szűzleánya.Élet, óh Isten pompázó szerelme,Kinek nem szabad hátranézni,Most már jó leszek,Mindig-mindig csak jeleneddel telve.Ni, hogy futnak az emlékek riadtan,Óh, örömek öröme, szállj meg,Verd a szivemet:Boldog vagyok, mert élni elhivattam.Boldog folyó, nevető tengereknekVíg halállal víg várandósa,Boldog kis életem:Köszöntlek, éllek, áldlak és szeretlek.FÖLKELÉSEK ÉS FELEDKEZÉSEK
Besütése a Tavasz-Napnak,Óh, vidám gyermek-ébredések,Viz-pacskolón, gyorsan öltözőn,Friss szájból kiszabadult énekS nekiszaladás iskolánakVagy sárga s kék virágú rétnek,Egész testű, ficánkoló örömnek.Cseresznyézlett kis pajtásnőm szája,Óh, Élet igaz hallelujája,Óh, vidám testű, én szép volt-magam,Dühtelen és kipihent fölkelések,Úgy néha-néha visszanézekS méreg után nyulok: no, menjünk.S azután gyáván ébred bennünk,Komiszul, gyáván ébred bennemBénaságos, nagy ön-szerelmem,Hogy bármiképp is jobb az Élet,Mint az utálatos megszünésS hogy bénán is elérni vélekBoldogság-képet, szép-hazugatS hogy beérem most már kevéssel,Fölkelés helyett lefeküvésselS hogy minden, ami bennem támad:Gyermeki emlék, bú és imádat,Egy nagyon-nagyon nagy bizonyisten,Egy nagyon-nagyon nagy kötelesség.Egy nagyon-nagyon nagy s víg mulatság,Egy gyönyörű kínálás: tessék.Élendő vers rímtelenül rímben,Ifjuságok, mik visszaadjákMég vénen is az ifjuságot,Sok képzelés és sok ifjuság,Jóbnak cseréppel enyhült sebe,Óh, vállalt élete de mégis konok,Óh, alkuvás és feledkezés,Óh, régi-régi szép volt-énmagam,Aki nem vagyok, de kit akarok,Fölkelések és feledkezések,Óh, mindent hitetni tudó Élet.A MAGUNK SZERELME
Bizonyos Margitának küldömEreklyékért kutatgatok,Boldog Isten, boldog Isten,Ha volna még.S megcsókolok egy arcképet,Régi képet,Gyötört színű bánatosat,A magamét.Minden, minden hogy elmaradS hogy elhagyunk mindent, mindentElőbb-utóbb.Hogy kínálnók az ajkunkat,Jó ajkunkatS mást, mint magunk, nem érdemelA búcsú-csók.Óh, ezerszer is csókolomAz egyetlent, az egyetlent,Ki megmaradt,Aki jó volt minden helyett,Mások helyett,A derekat roncsokban is,Hű magamat.Áldott világ a zátonyon,Boldog Isten, boldog Isten,Ki engeded,Hogy süttessük rá magunkra,Vén magunkraIfjító és istenítőSzerelmedet.RÖPÜLJ, PIROS SÁRKÁNYOM
Futó napok, kik ifjakat növesztnek,Futó ifjak, napjaikat fogyasztók,Tudom, hogy engem, furcsán venülőtMegköveznek.Bolond bensőm egy ős gyermeket hordoz,Bátran nyulok tüzekbe a kezemmel,Asszonyhoz, fegyverhez bátran nyulokS mézes borhoz.Fölröpítem piros papir-sárkányom,Harminc év óta nem tudtam megunni,Pórászáról ezerszer elszakadtS még se bánom.Két, nagy, vaksi szememben szűz magasságBabonás képe és célja nyilallik:Ez tart gyermeknek: a szent soha-fényÉs a vakság.Röpülj, piros sárkányom, mindig fennen,Ha elszaladsz, küldöm másad utánadS nem születhet gyermek, ki eregetLelkesebben.HOLNAPRA GYÓGYULÓ BÁNAT
Megful a leggyönyörübb kedv isHátán a vén Sors-lépnek,Melyre ostoba maskarákkéntRagasztóan szállat az Élet.Óh, Végzet véges szörnyűsége,Óh, Élet, röndes, dőre,Mért nem figyelsz szemmel, vas-markkalA gyenge, tétova Időre?Oh, örökös, zárt határosság,Dalos húr, mely elpattan.Hát nem lehet semmikép élniTágabban, mindig, szabadabban?Utálatos, befejező Vég,Rút pontja az Istennek,Mért nem tarthat minden örökkéS a dolgok néha mért pihennek?Hát miért van befejeződésS szünése délceg vágynak,Születésekor halált mért hordMinden dicső, szép megkivánat?Hát miért nem teljesedünk beTengeres folyók módján,Kacagva tele kacagássalTrombiták buta lefuvóján?Bús csömöre a SzerelemnekS feneke a pohárnak,Óh, miért is van, miért is vanMár-holnapra gyógyuló bánat.ÉN ERŐSZAKOS IFJÚSAGOM
Birkózó ember sohse birkóztamOlyan elszántan, istentelenülMagammal és maradt erőmmel,Mint most, hogy súlyos veszedelme ülNyakamon a vénségnek.Minden kétségem: a csalt-azért-sem,Minden gőg-gondom: megmutatomS rohanok mohó szilajsággalIlletlenül fiatal utakonVissza az ifjuságba.Áldott kifacsarása a szívnek,Luciferi megszegülés: mohón,Akarón, ifjakat alázva,Frisst-dobogva az Élet-dobogón:Élet, állok elébed.Kis elkopók és beletörődők,Szánjatok engem s irigyeljetek:Így nem élhetnek hitvallásbanCsak Jézushoz meghívott gyermekek,Akik nem félnek élni.Így lép egy Úr sírjának feléje,Ki szégyenli ranggal a kimulástS nem sikolhat ki a szívéből,Élete, lelke és az IfjúságS ifjan megy a Halálnak.MÉG MINDIG HÁBORU
Ha már csakugyan virághalált késekS ha megbojtosodtam is kicsit, talán,Gyertek csak új, szúró üzentgetésekTi régiek s lankadni nem tudókS vigyétek csak el utálatomatRégi bandájú utálatosokhoz:Tudom, hogy élnek még s óh, hallom őket:Furcsa ország: haszontalan velőknekSzázszor kell betörni ronda lakhelyükS minden halottat újból agyonütni.Hát szálljon a szó messze, mindenütt:Fekete és piros ma is a lelkem,A szeretőim számosabbakS az alku kulcsát még máig se leltemS az Élet és Utálat oly maró,Hogy patinás piszkotokat lebírja.Nem kedvvel áll ám szóba veletek,Újra-bátorult, rabló ál-lovagok,Az, ki hitte, hogy hullákat nem öl márS e sorokat, jaj, magyar siralom,Anno 1913 írja.IMÁDSÁG A CSALÁSÉRT
Hatvany Lajosnak, régibb, jó barátomnak ajánlom e tétova, de nagy és igaz sirásokat.
NŐ-KERGETŐ, FÉNYES HAZUGSÁG
Kaffka Margitnak, a nagyon-nagy író asszonynak küldömSarjadtan buja, szent áhítatom,Be hurcollak, be nagy kedvvel keverlek,Be sok némber kontyára készítemHős koronám, a bolondos szerelmet,Be nagy is a magam-veszejtő szándék,Be száz furcsa sírnivaló les rám még,Be sok assszony-tévesztőbe tévedek.Beteg vagyok, szép beteg:Hihetetlen és nem hitteket várvaSzáguldok be friss-újból a világbaS keresem a hágcsót, mely levezetMélyetekig kék, nagy, furcsa szemek,Honnan magatok elindultok,Mint lámpás emberek.Kék szemek, ti bizonytalanok,Lógassátok szép-táncosan a lámpát,Конец ознакомительного фрагмента.
Текст предоставлен ООО «ЛитРес».
Прочитайте эту книгу целиком, купив полную легальную версию на ЛитРес.
Безопасно оплатить книгу можно банковской картой Visa, MasterCard, Maestro, со счета мобильного телефона, с платежного терминала, в салоне МТС или Связной, через PayPal, WebMoney, Яндекс.Деньги, QIWI Кошелек, бонусными картами или другим удобным Вам способом.