A Meg Nem Engedett

1 2. A LEE CSALÁD DILEMMÁJA

Jellemző népszokás szerint odabent mindenki, a ház egyetlen szobájában aludt együtt. Anya és apa egy franciaágy méretű matracon, a gyerekek pedig külön-külön egy-egy matracon. Minden matracot, külön szúnyogháló védett. Pirkadatkor, mikor felkeltek, mindenki csendben osonva járt kelt, nehogy felébresszék Henget.

Tudták, hogy valami nincs rendjén, hiszen általában ő volt az első aki felkelt és kiment a házból, még a leghidegebb reggelen is. A szúnyoghálón keresztül nagy aggodalommal nézték halálsápadt arcát míg anyjuk ki nem zavarta őket a szobából.

-Din tégy meg nekem egy szívességet kedves! Egyáltalán nem tetszik ahogyan apád kinéz. Menj gyorsan zuhanyozz le, és szaladj kérdezd meg a nagynénit, hogy tud-e mondani már valamit, jó? Ügyes lány vagy! Tudom, hogy még korán vagyunk, ha nem lenne még kész, mondd neki, hogy kövessen el mindent a kedvenc unokaöccséért, mielőtt túl késő ne volna. Megteszed?

Din sírni kezdett és futott zuhanyozni.

-Ne haragudj édesem, nem akartalak így felzaklatni! -szólt a lánya után.

Mikor negyedórával később megérkezett nagy-nagynénije házához, az öreg sámánnő már ébren volt. Felöltözve, rizslevest evett a háza előtti nagy asztalnál.

-Jó reggelt Din, jó látni! Kérsz egy tányér levest? Nagyon finom!

Da szerette unokahúgait, közülük Dint különösen. Amikor viszont elmondta, hogy mi járatban van, nem tudta szó nélkül megállni, hogy az anyja egy effajta vizsgálat eredményével kapcsolatban, a huszonnégy órán belüli eredménnyel, túlontúl sokat kér.

-Az az anyád! Na, megnézzük mit tehetünk… Apád rosszul néz ki, ugye?

-Igen Da néni, hulla fehér volt, de nem gondoltuk róla, hogy meg volna halva… Anya épp megbökni készülte egy tűvel, hogy megnézze reagál-e valamit rá, de én ezt már nem vártam meg. Nem akarom, hogy apa meghaljon Da néni, mentse meg kérem!

-Minden tőlem telhetőt megfogok tenni, de Buddha hívásának senki a földön nem mondhat nemet. Megnézzük mit tehetünk, gyere velem!

Da bevezette a szentélyébe, meggyújtott egy gyertyát és becsukta maguk mögött az ajtót. Remélte, hogy Din mutat némi érdeklődést a “régi módszerek” iránt amíg még elég fiatal ahhoz, hogy betaníthassa, mert tudta, hogy egy nap szükség lesz egy örökösre. Feltéve, hogy ez a munka a Lee családban marad.

Rámutatott a földön, a vendégek gyékényszőnyegére, amire Din le is ült. Körbejárt a kunyhóban imádságok és ráolvasások mormolása közepette és még pár gyertyát gyújtott meg mielőtt leült volna ő is Dinnel szemben, aki az ölébe tett markait bámulta.

Da ránézett unokahúgára, némi reszketést érzett átfutni magán. Néhány másodpercre belenézett saját marokba formált kezeibe, majd újra felnézett Dinre.

-Azért jöttél, hogy valaki mással kapcsolatban kapj tanácsot. Kérlek, tedd fel a kérdésedet! -mondta Da azon a mély, mormoló hangon, amit sosem hallott senki más azon a kunyhón kívül.

Az átváltozás most is megriasztotta Dint, mint minden alkalommal amikor nagynénje transzba esett és átengedte testét más erőknek. Nem is annyira az arca változott meg nagynénjének, még ha kicsit meg is változott, hanem inkább az egész teste. Hasonlóan, mint ahogyan egy színész vagy egy imitátor meg tudja változtatni a jellemét a játszott karakternek megfelelően, de ez annál is több volt. Ez olyan volt, mintha Da lelkét kicserélték volna valaki máséra, ami nem csak a küllemét, de a hangját is megváltoztatta.

Din ránézett az öreg sámánra, aki már nem a nagynénje volt.

-Sámán, az apám nagyon beteg. Tudnunk kell, hogy mi a baja és mit tehetünk érte.

-Igen, az édesapád, akit apának hívtok.

A személy, a nénikéje, úgy hangzott, mint egy férfi. Rátette kezeit a csomagokra, amiket Heng hagyott ott az előző napon és becsukta nagynénje szemeit. Din számára úgy tűnt síri csend támadt, egy hosszú szünet. Olyan mély csend, hogy úgy írta volna le, hallhatná a hangyák lépteit a döngölt földön.

Din jó pár ilyen alkalmon volt már ezelőtt, még ha nem is ehhez hasonló komoly okból kifolyólag, mint most. Kérdezett már egyszer hasi tünetről, néhány évvel ezelőtt a mensiéről, legutóbb pedig arról, hogy férjhez menjen-e hamarosan. Nem félt ettől a helyzettől, csak a végeredménytől. De tudta, hogy nem tehet mást, mint ül, vár és figyel, amit izgalmasnak talált.

A sámán lassan kibontotta az első csomag tartalmát, a követ. Alaposan megvizsgálta, megszagolta és visszatette a banánlevélbe, majd azt a csomagot vette fel amelyikben a moha volt. Azt is megszagolta mielőtt letette a gyékényszőnyegre maga elé.

A sámán komolysággal nézett Dinre és egy pár perc elteltével megszólalt.

-Az, akiről beszélünk nagyon beteg. Tulajdonképpen amikor ezeket a mintákat itt hagyta nagyon közel állt a halálhoz, de még nem halt meg… Valamelyik belső szerve, pontosabban az amelyiknek a vér tisztítása a feladata, nagyon rossz állapotban van… Az amelyiket, azt hiszem úgy hívtok Thaiföldön, hogy vese. Mindkettő működése leállt és a mája is erősen hanyatlik.

-Ez azt jelenti, hogy a kaszás már a küszöbön áll. Erre pedig ismert gyógymód nincs.

A Sámánnő megint összerezzent és visszaváltozott öreg Da nénivé, aki pislogott néhányat és fészkelődött kicsit, mint mikor egy régi feszes ruhát vesz fel az ember, majd megdörzsölte szemeit.

-Ez nem volt jó hír ugye gyermekem? Tudod mikor átszellemülök, nem mindig hallok minden szót, de valamit azért értettem belőle és látom az arcodon, hogy ez lesújtóan érinti apádat.

-A lélek azt mondta, apád biztosan meg fog halni hamarosan, mivel nincs gyógyír beteg vesére és májra…

-Sajnálom Din, tudod jól, hogy én nagyon szeretem apádat… Figyelj, mondok valamit, az éveim során tanultam mást is az átszellemülésen kívül. Nézzük csak… Igen, a kő… Látod rajta hova köpött apád? Nyoma sincs! Ez azt jelenti nincsenek sók a köpetében. Semmi só, semmi ásványi anyag, semmi vitamin, semmi. Csak víz.

-Most a mohát -messziről megszagolta, aztán közelebb vitte az orrához -Ugyanaz. Szagold meg! -odatartotta Dinnek, hogy megszagolja de Din vonakodott tőle, hogy apja vizeletét szaglássza.

-Szagold csak meg, nem harap! -mondta neki Da.

Din úgy tett ahogy parancsolta.

-Nincs szaga, csak a mohát érezni.

-Pontosan! A férfi vizeletnek, ha becsomagolva tartod olyan szaga van, mint a macskahúgynak, de apádé nem olyan. Következésképpen nincs benne tápanyag, ami megrohadna. Ebből kifolyólag apád vére is csak víz.

-Nem húzhatod sokáig vízzel az ereidben vér helyett, nem igaz? Ésszerű, ugye. A véred szállítja az összes tápanyagot végig a testben, de apádnak nincs belőle. Ezért olyan gyenge folyton.

-Most siess haza nézd meg, hogy nem vagyunk-e még elkésve, és ha még velünk van, pattanj a robogótokra és gyere értem. Indulj, siess!

Din csakúgy repült ki az ajtón és szaladt hazáig.

Mialatt Din oda volt, hogy megnézze apját, Da felkészült az útra. A szíve mélyén tudta, hogy az ő Hengje még nem halt meg, vagy legalábbis még nem teljesen. Összeválogatott néhány füvet és egy táskába tette őket, megmosta arcát és lekötötte a haját egy fejkendővel a ráváró motorozás menetszele ellen, aztán kiment, várta unokahúgát.

Néhány percre rá, Din meg is érkezett, hatalmas porfelhővel a háta mögött.

-Gyorsan nénikém, anya azt mondta, jöjjön gyorsan mert már haldoklik.

Da felült a robogóra féloldalasan úgy, hogy mindkét lába egy oldalon volt, ahogy az öreg hölgy elhelyezkedett, nekiiramodtak. Din hosszú haja fájdalmasan korbácsolta az öreg arc ráncait, Da egész úton azok elől próbált kitérni. Ahogy megérkeztek, Da lepattant a gépről. Öreg korához képest fürge volt, de nemigazán ismerte a járást a háznál.

-Köszönjük, hogy azonnal jött Da nagynéni! Fent van a hálószobában.

-Igen, gondoltam, hogy ágyban lesz, nem a szeretett kecskéivel.

Felemelte a fekhely szúnyoghálóját és leült a fa padlóra, a feje mellé. Először a bőrét vette szemügyre, aztán a haját és ajkait, végül felnyitotta a szemeit és beléjük nézett.

-Hmm, hát így… mutasd meg a talpait.

Wan sietett kitakarni férje lábait, aztán Da áthajolt, hogy megszorítsa és közelebbről szemügyre vegye.

-Hmm, ezelőtt sosem láttam ilyen komoly tápanyaghiányos vérű esetet. Megengeded, hogy picit rendelkezzek a gyerekkel, hogy mit is csináljanak? Jó. Hamarosan visszajövök. Támaszd alá a fejét néhány párnával, én meg beküldöm Dint, hogy segítsen neked. Dent kiviszem, ott kell segítenie!

-Igen nagynéni, persze! Bármit, csak segíthessek drága Hengemen.

-Rendben, akkor lássuk mit tudunk tenni. -ezzel felállt és lement a földszintre.

-Din, menj és segíts anyádnak, Den, te gyere velem. Mindenkinek gyorsnak és pontosnak kell lennie!

Din gyorsan követte utasítását, Den pedig megkérdezte, mit tud segíteni.

-Menj és hozd ide a legerősebb kakasotokat! Gyorsan gyerek!

Amikor Den visszajött a jószággal a hóna alatt, Da átvette.

-Most kösd a legerősebb bakkecskéteket egy cölöphöz olyan szorosan, hogy meg se tudjon moccanni, hogy ülve-e vagy állva az nekem mindegy!

Miközben Den elrohant, Da az asztal szélére támaszkodva elnyisszantotta a kakas torkát, és egy tálba engedte a vérét. Élettelen testét belenyomta az asztalon heverő zöldségeskosárba, majd felsietett az emeletre.

-Din, -mondta, mikor felért, -van valamennyi kecsketejetek vagy más tejetek a hűtőben? Ha nincs, végy egy köcsögöt és fejj egy kis frisset légy szíves!

Nem kellett mondani neki, hogy siessen, már ott sem volt.

-Na Wan, ébren van?

-Nemigazán nagynéni, úgy félig meddig.

-Rendben. Fogd be az orrát, én pedig leöntöm a torkán ezt a vért!

A hüvelyk és középsőujjaival megfogta zárt állkapcsát, hogy kinyissa, hátranyomta a fejét és néhány nyelésnyi vért öntött a torkára. Abból, ahogyan Heng beglugyogta mint egy benzines kocsi, amibe gázolajat töltöttek, arra tippelt, hogy körülbelül a fele jó helyre is ment.

Heng résnyire nyitotta szemét.

-Ti két vén boszorkák mit csináltok velem? -suttogta- Ez szörnyű volt!

-Ó, azt mindjárt gondoltam, -mondta Da miközben öntött még a garatára- túl erős, hozzá kell, hogy szokjon még.

-Friss tej Virágtól, a legjobb kecskénktől, még meleg! -jött be Din.

Da átvette, bekeverte felesben a maradék vérrel és leöntötte Heng torkán, mint az előzőt. Az eredmény ugyanaz volt, de egy kicsit több ellenállással.

-Láttad ezt?! -kiáltott fel Da, -máris erősödik! Heng ellenkezni próbál velünk, ellenáll. Talán még nincs teljesen veszve!

-Rendben! Wan, folytasd a tejjel, de hagyd meg annak a felét, ami most van! Mindjárt visszajövök.

Lement és Dent hívta.

-Készen áll már az a kecske?

-Igen nagynéni, amott van.

-Jó. Gyere velem!

Da borotvaéles bicskájával ejtett egy metszést a kecske nyakán, és lecsapolt néhány decinyi vért.

-Láttad hogyan csináltam legény? Jól jegyezd meg, mert úgy hiszem, mostantól minden nap csinálnod kell majd!

Mindketten felmentek az emeletre, ahol meglepetésükre Heng a feleségével és a lányával beszélgetett, mint egy kórházi beteg az érzéstelenítés után. Mámorosan, gyengén és lassan, de összefüggően.

Da összekeverte a kecske vérét felesben a maradék tejjel, de most a tiszta vért adta neki, hogy próbálja meginni egyedül.

-Ó, nénikém, ez undorító! Ó, a francba…

-Próbáld meg akkor ezt, -mondta Da, és átnyújtott neki egy pohár rózsaszínű folyadékot.

-Igen… ez nagyon finom… Mi ez? Máris érzem, hogy jót tesz!

Heng mohón lehúzta az egész pohárral.

-Ez, ö, ez egy tejturmix füvekkel… Jó ugye?

-Igen nénikém, nagyon jó… nagyon felfrissít! Van még ebből?

Wan az öreg sámánnőre nézett, aki bólintott. Wan öntött még egy pohárral és segített a férjének meginni.

-Ó, úgy örülök Heng, -mondta Da, -azt hiszem ebben a tejturmixban megtaláltuk a megoldást a helyzetedre, habár biztos vagyok benne, hogy egy picit még finomíthatunk majd rajta. Esetleg találhatunk más hozzávalókat, hogy időnként megváltoztassuk az ízét, tudod, hogy ne legyen olyan unalmas.

-Igen néném. Tudtam, hogy te eredményre jutsz!

-A családomért bármit! Örülök, hogy segíthettem, -válaszolta egy óriási, őszinte, ritka és bensőséges mosollyal az arcán.

Összekeverte a maradék vért a tejjel, majd némi füvekkel, körülbelül jó fél liter tejturmix lett így, majd megszólalt.

-Heng, szerintem most pihenned kellene! Nézd, itt van még tejturmix későbbre. Most odalent megmutatom a családnak, hogy hogyan készítsék el neked. Rendben? Pihenj! Hívj, ha szükséged van rám! Most megyek, gyógyulj meg mihamarabb!

Ahogy mindannyian kényelembe helyezkedtek a kerti asztalnál, Wan friss gyümölcsöket és hideg vizet adott mindenkinek frissítőül, Da pedig levezetett egy családi tanácskozást.

-Mint ahogyan azt korábban is mondtam, még sosem láttam ilyen komoly esetet, mint ez, de úgy látszik a tapasztalataim és a Szellem útmutatásai elvezettek a helyes megoldáshoz.

-Viszont ezidáig csak az úgynevezett “vészhelyzeti erőforrásokat” mozgósítottuk. Nézzünk szembe a tényekkel, Hengnek csak olyan állatok véréből adtunk, amik nem esznek emberi ételeket, vagyis még mindig híján van néhány létfontosságú tápanyagnak.

-Amit igazából tennünk kéne, az az, hogy olyan állatok véréből adjunk neki folyamatosan, amik azt eszik, amit az ember. Minél közelebb jutunk ehhez, annál jobb lesz Hengnek.

-Na mármost. Ugye tudjuk, hogy nem mindenki eszi azt minden nap, amit a szervezete megkíván, szóval gondolhatjuk, hogy Hengnek sem fog hiányozni ez minden nap. De ha csak baromfi vért adunk neki, sokban szenved majd hiányt, és csak az a “baromfi” része fog tovább erősödni, és átvészelni ezeket a napokat.

-Ugyanez van a kecskevérrel is. Ha csak azt issza, mivel füvön nem tud sokáig élni az ember, nem lesz elég.

-Szóval mit mondasz, Da néni? -kérdezte Den, -Találnunk kell neki majom vért?

-Nos, ez már inkább arra hajaz, amiről beszélek, igen Den. De a majmok sem eszik ugyanazt, mint mi, ugyebár.

Hagyott egy kis időt, hogy felfogják azt, amit mond. Először Din értette meg.

-Úgy érted nénikénk, hogy apának rendszeres emberi vérre van szüksége?

-Igen Din, ez lenne a legkönnyebb út és hosszútávon talán az egyetlen. Ha nem találtok rendszeres emberi vérforrást, akkor sok különböző állatból kell nagy mennyiségű vért összegyűjtenetek ahhoz, hogy kiadja az emberi étrendet. Például a disznók sok olyat esznek mint mi, de alig esznek gyümölcsöt és sertéshúst. Szerintem tarthatnátok néhány sertést csak Hengnek, amiket olyan ételekkel etetnétek, amik minél használhatóbbá teszik a vérüket. Más állatokéval keverve jó is lenne, de megint csak hangsúlyoznám, hogy ez nagyon sok munkával jár. Tudnátok csinálni tyúk, kecske, sertés, kutya és macskavér keverékeket és tarthatnátok őket a hűtőszekrényben, de tudtommal ilyet még senki sem csinált ezelőtt… az eredmények legjobb esetben is kiszámíthatatlanok.

-A megoldás olyan egyszerű, mint az egyszer egy, és pedig nem más, mint az emberi vér.

-Megnéztük apátok mintáit már legalább hét órával korábban a kelleténél, és a bizonyíték már akkor egyértelmű volt. Mégpedig az, hogy apátoknak nincs vére. Egy csepp sincs!

-Megmutatom. -Da elővette válltáskájából a banánlevélbe csomagolt mohát.

-Ez apátok vizeletmintája. Nézzétek! -meggyújtotta. -Kicsit pattog a tűz a nedvességtartalom miatt, de nézzétek! A lángnak nincs színe, tehát nincs benne vitamin, nincs benne só, nincs semmi a vérében, csak víz. Az folyik az ereiben, még ha vörös is.

-Kicsit később ejthetünk rajta egy apró sebet és meggyőződhettek róla ti magatok is, ha akartok. Ha igazi vére lenne, a moha mostanra már megszáradt volna és égés közben színe lenne a lángnak.

-Ugyanez van a kőnél is, nézzétek! Heng ideköpött, de nem körvonalazódik a só. Semmi! Megint csak víz. Apátokban nincs vér. Egy csepp sincs.

-Az rossz sámán nagynéni? -kérdezte Den.

-Rossz?! Hogy rossz-e?! Gyerek, egy ember nem élhet vér nélkül! Nagyon szeretlek téged Den, de néha nagyon hülye tudsz lenni. Szerintem csak a szexen jár az eszed, mint minden fiúnak a te korodban. És ezt csak “nagynéni” mondja a szentélyen kívül…

-Édesapátok vámpírrá változott… harapott meg bárkit mostanában?

-Nem nénikénk, de a kecskéket megharaphatta, arról nem tudhatunk, -válaszolta Den.

-Ó, ez nagyon komoly, nagyon is komoly! Hallottam már olyan esetekről, mint ez, de sosem találkoztam még vele, soha a… nos, a hosszú tapasztalataim során, még sosem.

-Tyű, -mondta Den, -apa Pee Pobbá, egy vámpírrá változott?! Alig várom már, hogy elmondhassam a barátaimnak! Heng – Pee Pob! Állati!

-Hamarosan meg fog halni? -kérdezte Din.

-Megpróbáljuk menteni, Din. Mindent megteszünk, amit csak tudunk, de ez azzal kezdődik, hogy nem mondhatjuk el senkinek! Den! Felfogtad!? Senki sem tudhatja meg, senki a világon! Hülye gyerek.

-Wan biztos vagy benne, hogy ez a gyerek tényleg egy Lee? -vetette oda vádló pillantással Wannak, aki erre olyan tiszteletlen és morcos pillantással nézett az öreg nőre, aki épp csak megmentette haldokló férje életét, amilyennel csak tudott.

-Hát így állunk! Ez a véleményed! Végsősoron ez a ti döntésetek. Mind a négyeteké, mivel nektek kell biztosítani Hengnek a “gyógyszerét”. Ezen fog élni élete végéig, erre az állapotra nincs gyógyulás.

Da hátrahuppanva nekidőlt az egyik tartóoszlopnak és jelentőségteljesen becsukta a szemét, mintha, munkájával végezve egy könyvet csukott volna be. A család a nagynénire nézett, aztán egymásra. Azon tűnődtek, vajon ebből hogyan fognak kilábalni.

Míg Da nagynéni látszólag transzban volt, vagy aludt, hármójuk azon vitatkozott, hogyan is tovább.

-Nos, -mondta Wan, -a helyiektől nem sok vért tudunk szerezni, ugyebár. Legtöbbjük egy falat szárazkenyeret sem adna, nem még, hogy jó fél liternyi vért. Megfizetni pedig nem tudjuk.

-Kaphatnánk el turistákat! A vérüket palackokba csapolva tarthatnánk a hűtőben… -mondta Den.

-Idefent nem járnak turisták, ha még nem tűnt volna fel Den. -felelte anyja ciccentve.

-Megpróbálhatnánk a különböző állatok vérkeverékeit és havonta mindannyian adhatnánk fejenként, úgy bő fél liter vért. -vágta közbe Din.

-Hm. Nem tudom, hogy egy ember mennyi vért adhat egy évben, de több mint hat liter nekem gyanúsan soknak tűnik. Minden esetre szép gondolat kedves.

-Néha talán a család távolabbi tagjai is adnának egy kis vért, apátokat eléggé szeretik a környéken…

-Felajánlhatnánk, hogy megvesszük minden halott vérét! -ajánlotta Den.

-Valahogy ki is kell venni a vért a testből mielőtt meghal édes, máskülönben a szív megáll és nem lesz, ami kipumpálja.

-Felköthetnénk őket a lábuknál fogva és tennénk egy csapot a nyakukra… vagy a szívükbe… vagy mindkét helyre!

-Értem. Szóval amikor elmegy egy kedves öreg mama, körülötte mindenki éppen siratja, teszerinted akkor gyorsan siessünk oda mielőtt kihülne és kérdezzük meg, hogy felköthetnénk-e hamar kiengedni a vérét a vödrünkbe, csakhogy apánk tudjon majd mit iszogatni később, ugye?

Szerinted ez mennyire menne simán?

-Mondhatnánk nekik, hogy valamennyi vért már korábban…

-Még csak ne is gondolj ilyen hülyeségekre, te barom!

-Mi lenne, ha a babák… Vagy nem? -folytatta Den, de miután az összes eddigi ötlete kudarcba fulladt, inkább csendben maradt.

-Összefoglalva tehát, először is gyűjtsünk össze vért a családból, másodszor pedig gyűjtsünk vért az állatoktól. Azoktól is amelyikről nem tudjuk biztosan, hogy fog-e működni.

-Még valami?

-Tudnánk még… nem, azt talán nem… -mondta Den.

-Gyerünk, bökd ki, ha baromság, ha nem, -mondta az anyja -reménytelenek vagyunk és minden lehetőséget fontolóra kell vennünk.

-Lehetnék mohamedán… akkor lehetne négy feleségem, az még négy vérforrás… ha mondjuk lenne nekik fejenként négy gyerekük is, az még tizenhat! Aztán…

-Igen, persze Den, köszönjük! Hogy maradtam volna inkább csendben… Legközelebb azzal jössz majd, hogy a húgodat állítsuk ki a sarokra és egy liter vérbe kerüljön nála egy menet!

Din nagyon elpirult még csak a gondolatától is, és meg volt rökönyödve, hogy anyja ilyet mondott, viszont Dennek tetszett az ötlet, míg Wan oldalba nem rúgta.

-Ahogy látom van még két bökkenő, amit figyelmen kívül hagytunk. -mondta Din, -Da néni azt is mondta, hogy apának jóvá kell hagynia ezt az egészet, hiszen neki kell majd ezeket mind meginnia, a másik, hogy holnapra is kéne valami neki.

-Holnapra vehetünk kecskevért tejturmixnak, mivel apátok úgy tűnik jobban szereti, mint a kakasét, de igazad van. Valami biztos forrást kell találnunk minél hamarabb. Erről később megkérdezhetjük a nagynénikénket. Apátok meg, nos, amíg fel nem erősödik annyira, hogy meg tudja ezt mondani, azt eszik, amit adunk neki, annak is örüljön. De biztos vagyok benne, hogy örülni fog annak, hogy gondoltatok rá.

Mikor már mindenki visszatért saját gondolataihoz és elcsendesedtek, rá néhány percre “felébredt” Da.

-Sikerült találnotok valami megoldást, vagy soroljak én párat?

-Nem nénikénk, nem sikerült. -ismerte be Wan, -Dennek volt néhány képzavara, de nem voltak használhatók. Sajnos maradtunk ugyanazoknál a javaslatoknál, amiket néhány órája mondtál.

-Igen, gondoltam, hogy ezt fogod mondani, de őszintén szólva ez egyáltalán nem könnyű megoldásra váró feladat. Magam is körvonalaztam a dolgokat elmélyüléseimben, de máris későre jár és el is fáradtam, szóval valamelyikőtök hazavinne? Aztán mindannyian alszunk rá egyet.

Megvárták míg Den visszaért, aztán ettek pár falatot, ellátták az állatokat és lezuhanyoztak. A nap utolsó pillanatait együtt töltötték, mielőtt korán feküdni mentek volna. Egy ilyen nap után ki voltak merülve. Igazából viszont, ennek az állt a hátterében, hogy egyikőjük sem akart felmenni egyedül, és pláne nem először egy vámpírhoz odafenn, így inkább egyszerre vonultak fel.

Wan egyáltalán nem akart Henggel aludni, de úgy érezte kötelessége, így mint legidősebb, megkezdte a sort felfelé gyertyával a kezében, a reszkető gyerekekkel a háta mögött.

Megálltak a hitvesi ágynál és figyeltek. Heng nyílegyenesen ült az ágyban, sápadt bőre és korall színű szemei világítottak a sötétben.

-Jó estét család! -szólt mély, karcos hangon.

Mindhárman a helyükre feküdtek, de egyikük sem tudta levenni a szemét Hengről, aki nem mozdult, csak bámult maga elé.

1 3. PEE POB HENG

Egyszer csak hirtelen elaludtak a kimerültségtől. Reggel, amikor felébredtek Henget takarók borították és egy párnával a fején aludt.

Mindenki felkelt és olyan gyorsan suhantak el Heng ágya mellett amilyen gyorsan csak tudtak, majd lementek a földszintre.

-A mindenit anya, láttad apát az este!? -kérdezte Den. -A szemei és a bőre, szinte bevilágították a szobát, de inkább a szemei, ugye? Régen feketék voltak fehéren, mint a miénk, most meg vörösek a rózsaszínen… Biztosan attól a sok vértől. Gondolom.

-Nem tudom kedves, de gondolom igazad van. Jobb, ha csapolsz még egy kis vért és viszed a húgodat is, hogy fejjen. Emlékszel, nagynénéd hogyan csapolta le a vért?

-Igen anya. Most egy másik bakkecskétől vegyek, hogy a tegnapi fel tudjon épülni, ugye?

-Igen, jó ötlet Den! Minden nap másik bakkecskétől csapolj vért, Din pedig szokás szerint fejjen! Most egy kis ideig apátoknak adjuk az összes tejet, rendben? Nagyobb szüksége van rá, mint nekünk és nem akarjuk, hogy megéhezzen az éjszaka kellős közepén, ugye?

-Nem anya, azt biztosan nem! Alig bírtam elaludni az éjjel. Halálra voltam rémülve, hogy apa felkel és elkezd járkálni valami, vagy valaki harapnivaló után kutatva.