Magyar népballadák (Magyar remekirók 55. kötet)

Csütörtökön jó hajnalba,Készülék fel a havasra.Befogám a jó négy ökröt,Jó négy ökröt, jó szekérbeS elindulék az erdőre,Ki Firicsko tetejére.Hogy kiértem az erdőre,Egy cserefát vevék szemre.Gondolám, hogy azt levágomS az ökrök után felrakom.Jó gazdámnak kicsi fijaJöve velem – halálomra,Ő vala a segítségem,Ő egyedül ott mindenem.A hogy vágni kezdém a fát,Nem es gondolám a halált,Pedig a mán hátomnál álltS várá, hogy levágjam a fát.Vágom, vágom szép csendesen,A halálra rá sem nézek,Mig a fa a törzsökétőlSzakad a fészim2 élétől.Még egy nihány vágás fára…«Készü’j Jancsi az halálra! –»Bács Jancsinak sohajtásaFelhallék a mennyországba…Kettőt vág ő még az fáraS ráesik az fa reája.Szökött vóna ki előle,De az halál nem engedé.Odanyomá őt a nagy fa,Nem búhata ki alóla.Nem vala ott senki jelen,Ki segitségire legyen.Katona Sámel küs fijaVala mindennek tanuja,Ki a mezőre béfuta,A pásztoroknak hirt ada.Pásztorok kiszabaditák,De már későn szabaditákKevés élet vót még benne:Mett csak nihány órát éle.*«Nyitsd ki asszonyom kapudot:Viszik a jámbor szógádot;Nem csattogtassa kapudot.Nem sepri az estálodot.Szász Anikó, hű szeretőm!Már megengedj mindenekről.Megnyughatol csókjaimtólS ölelgető karjaimtól…»

SZÉP JULIA

«Szép Juliám, szép leányom,Kertemben nyilt tulipánom,Ne szeresd te jobbágyodat!»«Nem szeretem jobbágyomat,Csak szeretem az ifiat,Szép ifiat, a lelkemet!»Jaj kimene öreg királyMegfogatá az ifiat,Fölteteté csonka torony,Csonka torony tetejére.Hej kimene szép Julia,Meglátá őt az ifiu!«Hej Juliám, szép Juliám,Ketbe’ nyiló szép violám,Menj be te is az apádhoz,Essél térdre eleibe,S mondd meg neki ilyen szókkal:Atyám, atyám, öreg király!Vétesse be az ifiat,Csonka torony tetejéből,Ne veresse az esővel,Ne fútassa hideg széllel,Ne süttesse a napfénynyel.»Hej bemene szép Julia,Térdre esék apja előttS monda neki ilyen szókkal:«Atyám, atyám, öreg király!Vétesse le az ifiatCsonka torony tetejéről,Ne veresse az esővel,Ne fútassa hideg széllel,Ne süttesse a napfénynyel!»Jaj kiméne öreg király,Levéteté az ifiatCsonka torony tetejéről,Kiviteté sik mezőre,Sík mezőnek közepére.Ott őt mindjárt megöleté,Szivét, máját kivéteté,S Juliának haza küldé.Hogy meglátá szép Julia.Hogy megőlték az ifiat,Fejét földre csüggesztette,Magát halni eresztette.Hogy meglátá öreg király,Hogy haldoklik Juliája:«Hej Juliám, szép leányom,Kertembe’ nőtt tulipánom!Ha én ezt igy tudtam volna,De hogy megölettem volna,Fiamnak fogadtam volna,Királyságom, országomat,Mind, mind neki adtam volna.»

A MEGÉTETT 3 JÁNOS

«Hát te hol jártál, szivem, lelkem Jánosom?»«Jaj, én ángyoméknitt, édes anyám aszszony!Jaj, fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!»«Hát ott mit adtak, szivem lelkem Jánosom?»«Ott négy lábu rákot4 édes anyám aszszony,Jaj, fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!»«Hát azt mibe’ adták, szivem lelkem Jánosom?»«Azt egy szép tányérban, édes anyám aszszonyJaj, fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!»«Azért vagy tán beteg szivem lelkem, Jánosom?»«Az a földbe viszen édes anyám aszszony.Jaj, fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!»«Hát mit hagysz apádnak, szivem lelkem Jánosom,»«Jó vasas szekerem édes anyám aszszony,Jaj, fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!»«Hát mit hagysz bátyádnak, lelkem szivem Jánosom?»«A szép négy ökrömet, édes anyám aszszony.Jaj, fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!»«Hát mit hagysz ecsédnek, szivem lelkem Jánosom?»«Négy szép hámos lovam, lelkem anyám aszszony,Jaj, fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!»«Hát mit hagysz hugodnak, szivem lelkem Jánosom?»«Házi rakományom, édes anyám aszszony,Jaj, fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!»«Hát mit hagysz ángyodnak, szivem lelkem Jánosom?»«Örök kárhozatot, édes anyám aszszony,Jaj, fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot.»«Hát mit hagysz anyádnak, szivem lelkem Jánosom!»«A bút s a bánatot, édes anyám aszszony,Jaj, fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!»

SZABÓ ORZSIKA

«Istenem, Istenem, hát én mért születtem,Hogy ily szerencsétlen lett az én életem?Kis Küküllő mellett,Nagy Küküllő mellettNálamnál szebb sem volt,Nálamnál jobb sem volt,Még is csuffá leve az én vig életem.Igy üli, igy üli három királybiróElvesztő törvényem a biró házánál,A biró házánál, Mezei Mártonnál.»«Hová mégy, hová mégy Szép Szabó Orzsika?»Igy kérdi barátja, jó leány barátja.«Elmegyek, elmegyek a biró házához,A biró házához, Mezei Mártonhoz.Ott ülik én nekem elvesztő törvényem!»Hogy ő elhallgatta, úgy sirt, úgy kesergett…Szóval igy felmondja egyik királybiró:«Ne sirj, ne keseregj, szegény Szabó Orzsik,Mert az én törvényem téged meg nem ölhet.»Másik királybiró szóval ezt feleli:«Mert az én törvényem őt meg nem öleti.»Mit hazudott, mit már a nagy királybiró?Szóval igy feleli átkozott Pap János:«Biz’ az én törvényem őt meg is öleti!Mert hosszu szilvásban, aszaló torkábanHallottam sirását a kicsi gyermeknek.Ő onnan kivette, csihányba aprítá,S a disznónak adá.Kiturá a disznó jobb lábát s bal karját!»Más két királybiró engede ő neki.Odament a nénje, tisztektől megkéré:Adnák a kezire, hogy őt elkisérné:Kezihez vevé a nénje és vezeté,Nagy sokaság úton Orzsikát kiséré.Kérdezi a nénjit:«Aj kedves jó néném, hát mi hova megyünk?»«Az Isten házába, a templomba megyünk,Édes jó testvérem!»Mikor addig értek, és mégis csak hitta:«Édes kedves néném, itt vagyon a templom,Itt az Isten háza – hát még hová megyünk?»«Eherré a dombra, a szőlő fejére.»Mikor kiérének a szőlő fejére,Aj a gödör készen, tövissel berakva!Ahajt csak elrémül szegény Szabó Orzsik,Hol a temetője, az ő vég ideje.Segesvári hengér a kezét megfogá,Gödörhöz hurczolá,S őt a tövis közé tüstént bebocsátá,Töviset tevének még a fejére is s földet hánytak reá.Akkor a testvére onnat eltintorga,Orzsik ott marada tövissel berakva,Tövissel berakva, földdel betakarva…Strázsákat vetének gödör mellékire, erős őrizetre…Strázsák ott hallgatták, hogy miket keseregSzegény Szabó Orzsik, hogy miket panaszol:«Istenem, istenem, jaj beh nem gondoltam,Hogy kamuka szoknyám koporsóm is legyen,Patyolat gyolcs ruhám szemfödelem legyen.Az én történetem okozta ezt nekem.De oh én Istenem hallgass meg most ingöm!De verd meg Pap Jánost mind a mennyen s földön:A maradékát is, Atyám, eltöröljed,Nyomóssá e földön de soha ne tégyed!De oh jó strázsáim most meghallgassatok!Menjen el az egyik, menjen el oh! haza,Az édes anyámhoz s a jó testvéremhez,Nyissák oh nyissák ki a varróládámat,Vegyék ki, vegyék ki, mi van a fenekén.Hagyják hazugságba átkozott Pap Jánost,Mert ott van a gyermek, de halva született!»Mikoron megkapta ott az ő testvéreGyaluba takarva a kicsi gyermeket,Az utczára vitte,Ottan beszéletteS mindennek mutatta.Doktort hoztak neki, meg is vizitálták,Az Orzsik szavait igaznak találták,Megismerték rajta, hogy halva született.Akkor az ő nénje lábáról leesett,Kétségbe is esett,Hogy halva vették föl ott a hideg földről,Az édes anyja is abba’ pillanatba’Bujába elindult,Elment föl Cséjjére,Hideg csorgón küjjel,S magát fölakasztá.Az édes apja is szekérre rakodott,Innen elbujdosott, elment, elbujdosott,Hogy soha is senki róla hirt nem hallott,Jószága, birtoka mind másra maradott.«Leányim, barátim, igy higy a legénynek,A hamis hitünek:Mert a legénynek van három hamis hite,Egyik hamis hite: a kalap fejében,Másik hamis hite: a bunda zsebében,A harmadik pedig: a bocskor orrában.Ne higy a legénynek, a hamis hitünek,Mert megcsal ő téged,Széles pántlikákkal, apró édes csókkal,Zörgő mogyoróval, csattogó dióval,Mézes beszédekkel, sürü hazugsággal.Mert én hittem neki, sürü hazugságnak,S immár csufja lettem az egész világnak.Tudom, hogy fenmarad az emlékezetem,Meddig a föld s világ, nem felejtnek engem;Nem vettem én hasznát az én szépségemnek,Csuffá tett az engem s csuffá az én végem:Mert a halottnak is hármat harangoznak,De Szabó Orzsiknak egyet sem konditnak!»

A FOGOLY KATONA

Leszállott a pávaTengernek partjára,Tengernek partjárólNagy török CsászárnakDali udvarába.Onnét szálla páva– Kényes pávamadárTömlecz ablakára:Ottan fúdogálá:Szomoru énekitSzomoru fogságban –Egy székely katona:«Hej páva, hej páva!Császárné pávája!..Ha én páva volnék,Jó regvel felkelnék,Folyóvizre mennék,Folyóvizet innám,Szárnyim csattogtatnám,Tollamat hullatnám.Fényes tollaimatSzép leány fölszedné,Az ő édesinekKalapjába tenné,Bokrétába kötné.»Hát ott üldögéleCzifra ablakába’Császár szép leánya,Gyönge violája.Ahajt meghallottaSzomoru énekitSzékely katonának.«Nyits ajtót, nyits ajtót,Fegyveres istrázsa!Császár szép leánya,Gyönge violája,Tőled azt kivánja. –Ki vagy te, ki vagy te,Énekes katona?»«Nem látod: rab vagyok,Térgyig vasba’ vagyok.Székely fiu voltam,Bátor fiu voltam;Most semmi sem vagyokS mégis a strázsánakSzámolni kell rólam.»«Velem jössz te mostanÉnekes katona!»«Hova menjek én el,Császár szép leánya?»«Czifra palotámba,Éjjeli szállásra.»«Nem látod: rab vagyok?Térgyig vasba’ vagyok.»Ottan levétetéNehéz vasat rólaFegyveres strázsával;Ottan átöleléSzegény székely legéntKét gyenge karjával.Onnét elvezetéCzifra palotába,Ottan lefektetéPuha selyem-ágyba.«Enyém vagy te mostanSzép fogoly katona!»«Van nekem szeretőm,Császár szép leánya!»Ajtón hallgatózékA nagy török császár.«Nyits ajtót egyszerre,Beste-lélek lánya!»Jaj, nem nyitá ajtót,Berugá a császár,A nagy török császár.Székely katonánakOtt fejét elvette,Testét a tengerbeBelé is vetette.«Hát te beste-lélek!Három halál közülMelyiket választod?Vizbe vettesselek?Megégettesselek?Vagy halálig tartóTömleczre vesselek?»Jaj hiába kériCsászár szép leánya,– Gyönge violája –A nagy török császárt.Vizbe nem vetteté,Tüzbe nem vetteté,Záratá toronyba,Szomoru fogságba.Onnét siratozáSzép fogoly katonát,Onnét fúdogáláSzomoru énekitSzékely katonának.Szomoru énektőlÉjjel sem alhaték,Nappal sem nyughatékA nagy török császár.«Hozzátok elémbe,Beste-lélek lányát!»Eleibe vitték.«Hát te mit énekelsz,Beste-lélek lánya!?Éjjel nem alhatom,Nappal nem nyughatom.»«Szomoru énekitSzékely katonának.»«Egyszerre vigyétekA tüzbe vessétek!»Egyszeribe vitték,A tüzbe vetették.Tüz meg nem égetteCsászár szép leányát,Gyönge violáját.«Egyszerre vigyétek,Tengerbe vessétekBeste-lélek lányát!Székely katonához!»Egyszeribe vitték,Tengerbe vetették,Tenger béfogadta,Szépen eltakarta,Székely katonávalEgy helyre habartaCsászár szép leányát,Gyönge violáját!

BIRÓ MÁTÉ

Ne menj el, ne menj el,Hires Biró Máté!Maradj a Rikába’,Ne menj a városba,Király városábaKirálylány rabolni.Király szép leányaHej, nem neked való!Selyem a ruhája,Halovány orczája;Liliom derekaNem erdőre való!«Féket a fejébe,Gyémántköves féketLegjobbik lovamnak!Még ma el kell hoznomKirály szép leányát,Gyönge Ilonáját.»Ne menj el, ne menj el,Hires Biró Máté!Menj legalább este,Ne menj fényes reggel.Otthon van a királyFényes nagy sereggel.«Nyerget a lovamra,Legjobbik lovamra,Szép aranyos nyerget!Az a fényes seregNem jár a nyomábaKirály leányának,Gyönge Ilonának.»Jaj, hiába kériTizenkét legényeHires Biró Mátét,Rablók kapitányát.Sárga paripájánAj csak elvágtataKirály városába,Királylány rabolni.*Ihol jő, ihol jő,Szép király kisasszony,Szép selyem ruhába.Kinek minden szálaMeg van aranyozva,Kinek hosszuságátHárom leány hozza.Fordulj meg, fordulj meg,Hires Biró Máté!Nem lesz ma jó dolgod:Sárga lovad horkol.«Csak tüszköl a portól.»Fordulj meg, fordulj meg,Hires Biró Máté!Lovad ágaskodik:Bizony rosszat érez.«Éles zabbal jól tartották,Sátés fűvel megvakarták,Azért ágaskodik,Azért bokrosodik.»Jaj, nem fordul visszaHires Biró Máté.Vágtat egyenesenKirály lány elébe,Templom ajtajához.Szép gyengén fölkapáKirály szép leányát,Gyönge IlonájátAranyos nyergébe,S elvágtata véleRablók tanyájára,Rika erdejébe.*«Jó napot, jó napot,Tizenkét szép legén!»Neked is jó napot,Hires Biró Máté!«Hamar megjártam-e,Tizenkét szép legén?»Jó hamar megjárád,Hires Biró Máté!Ott szépen levevéAranyos nyergébőlKirály szép leányátSzőke IlonájátSzépen lefektetéPuha moha-ágyra,Ottan megölelé,Ottan megcsókolá,Két erős karjávalGyengén átkaroláKirály szép leányát,Gyönge IlonájátHires Biró Máté,Rablók kapitánya.Nézz ki csak az utra,Hires Biró Máté!«Mért néznék, mért néznék,Tizenkét szép legén?»Nem mondók-e neked,Hires Biró Máté!Király szép leánya,Hej, nem neked való.Selyem a ruhája,Halovány orczája;Liliom derekaNem erdőre való!«Mit beszélsz, mit beszélsz,Tizenkét szép legén?»Kelj föl az ágyadbólHires Biró Máté!Ahajt jő a királyFényes nagy sereggel.Hires Biró MátéFelszökik az ágyból,Puha moha-ágyból.Keresi a kardját,Aj de nem találja;Keresi a lovát,Aj! azt sem találja.«Csak ti ne hagyjatok,Tizenkét szép legén!»Aj! az is elfút aTizenkét szép legén.*Add meg magad egybe,Hires Biró Máté,Rablók kapitánya!*Jaj mért nem hallgatékLegényim szavára!Mért nem fordulék meg,Mikor lovam horkolt,Mikor ágaskodék,Mikor bokrosodékSárig szin paripám!Szépen közbe vettékKirály katonái,Ott összekötözték,Nehéz vasba verték,Király városába’Mély tömlöczbe vették.Onnét fúdogáláEstétől reggeligHires Biró MátéSzomoru énekét:«Ne menj el, ne menj el,Hires Biró Máté!Maradj a Rikába,Ne menj a városba,Király városábaKirály lány rabolni.Király szép leányaHej, nem neked való!Selyem a ruhája,Halovány orczája;Liliom derekaNem erdőre való!»Ablak alá méneKirály szép leánya,Gyönge Ilonája.Onnét meghallgatáSzomoru énekétRabló kapitánynak.Onnét haza méneKirály szép leánya.Sirva feküvék leSzép selyem ágyába,Zöld selyem vánkosátKönnyével öntözéHires Biró MátétEl nem feledhetéKirály szép leánya,Gyönge Ilonája.

GÖRÖG ILONA

«Bizony csak meghalok,Anyám, édes anyám!Görög Ilonáér’.Bizony csak meghalokKarcsu derekáér’;Karcsu derekáér’;Piros orczájáér’;Piros orczájáér’,Dombos ajakáér’;Dombos ajakáér’,Gömbölyü faráér’A lenvirág szemüGörög Ilonáér’.»«Ne halj fiam, ne halj,Zetelaki László!Csináltatok nékedOlyan csudamalmot,Kinek első köveBéla gyöngyöt járjon,A második köveSustákat hullasson,A harmadik pedigSzép suhogó selymet.Oda is eljőnekSzüzek, szép leányok,Csudamalom látni.A tied is eljőCsudamalom látni– Szép Görög Ilona.»«Ereszszen el anyám,Édes lelkem anyám!Csodamalom látni.»«Ne menj fiam, ne menj,Szép Görög Ilona!Megvetik a hálót,Megfogják a halat.»«Bizony csak meghalokAnyám, édes anyám!Görög Ilonáér’.Bizony csak meghalokKarcsu derekáér’;Karcsu derekáér’,Piros orczájáér’;Piros orczájáér’,Dombos ajakáér’;Dombos ajakáér’,Gömbölyü faráér’,A lenvirág-szemüGörög Ilonáér’.»«Ne halj fiam, ne halj,Zetelaki László!Csináltatok nekedOlyan csudatornyot,Kinek szélességeDunapartig érjen,Kinek magasságaAz egekig érjen.Oda is eljőnekSzüzek, szép leányokCsudatorony látni,A tied is eljőCsudatorony látni,Szép Görög Ilona.»«Ereszszen el anyám,Lelkem édes anyám!Csudatorony látni.»«Ne menj fiam, ne menj,Szép Görög Ilona!Megvetik a hálót,Megfogják a márnát.»«Bizony csak meghalokAnyám, édes anyám!Görög Ilonáért.Bizony csak meghalokKarcsu derekáér’;Karcsu derekáér’,Dombos ajakáér’;Dombos ajakáér’,Piros orczájáér’;Piros orczájáér’,Gömbölyü faráér’A lenvirág szemüGörög Ilonának.»«Halj meg fiam, halj meg,Zetelaki László!Oda is eljőnekHires szép leányokCsudahalott látni.A tied is eljőCsudahalott látni,Szép Görög Ilona.»«Édes lelkem anyám,Ereszszen el engemCsudahalott látni,Csudahalott látni,Ki érettem meghót.»«Ne menj fiam, ne menj,Csudahalott látni;Megvetik a hálót,Megfogják a márnát,Anyjától elviszikSzép Görög Ilonát.»*Nem hallgat anyjára,Bémegyen a házba,Ottan felöltözikKék selyem ruhába.A lábába húzaPiros, patkós csidmát,A fejére kötePiros selyem ruhát,Elejibe köteFejér előkötőt.«Kelj fel fiam, kelj fel,Zetelaki László!Kiér’ te meghótál,Az uton jődögél.Kelj fel fiam, kelj fel,Zetelaki László!Kiér’ te meghalál,Belépék a házba!»*Láttam én halottat,De ilyent soha sem,Kinek az ő lábaFelszökőleg álljon,Kinek az ő karjaÖlelőleg álljon;Kinek az ő szájaCsókolólag álljon,Ki föl is ébredjen,Csak én megcsókoljam!

DANIEL IMRE

Maradj itthon, maradj, én édes jó uram,Látod beteg vagyok, könnyen meghalhatokNyitott szempilláim nem lesz, ki befogja,A ki megölelje, a ki megcsókolja,Ha már te is elmégy, ujszülött fiamat!– Jaj nem maradhatok, drága feleségem,Még tegnap kaptam a czitáló leveletNagy vörös pecséttel a fejedelemtől,Abba vagyon írva: egyszeribe menjek!Kesereg az asszony, jaj de nem hallgatjaJó Daniel ImreOtthon csak azt mondja: Megyen Fejérvárba,De nem oda megyen.A szomszéd faluba vagyon egy szép asszony,Ahhoz járogat ő.Beugrat a kapun, a szép asszony várjaTyúkos vacsorára; tölti poharábaPiros színű borát, orczájára rakjaSzerelmetes csókját.Reggelig mulatna ott Daniel Imre,Ha meg nem érkezne puskásan a gazda.Ott keresztűl lőtte; testit a Vargyasba,A Vargyas vizébe beléeresztette.Vágtat a paripa a Vargyasra inni,Hej, de nem ihatik: vér vagyon a vízbe.A Daniel vére.Haldoklik az asszony; nyitott szempilláitNincs, a ki befogja, – a ki vigasztalja,A ki megcsókolja most született fiát.

BIRÓ SZÉP ANNA

Aj Biró szép Anna ablakba ül vala,Hímit varrja vala fekete selyemmel,Hol selyme nem érte, könnyeivel tötte,De ki es tekinte egyszer az ablakán.Hát ott sétál vala három hajdu legén;Szóval felfelelé aj Biró szép Anna:«Hova valók vagytok három hajdu legén?»«Aj bizon mi vagyunk mező-madarasi.»«Hallottátok hirit az én édösömnek,Az én édősömnek, Hajdu Benedöknek?»«Aj bizon hallottuk, igen jó barátunk,Igen jó barátunk s kinyeres pajtásunk.»Szóval felfelelé aj Biró szép Anna!«Ha tü nem bánnátok s ha tü akarnátok,Magam es elmennék az én édösömhöz,Az én édösömhöz, Hajdu Benedökhöz,»Szóval felfelelé nagyobb hajdu legén:«Jaj de hogy nem bánjuk, igen is akarjuk.»Mindjár’ felöltözik aj Biró szép Anna:Nyakába veté a szép selyem szoknyáját,Eleibe tette fátyol karinczáját,Tiz ujjába huzta tiz arany gyürüjét,Jobb felől zsebibe háromszáz aranyát,Bal felől zsebibe három száz forintját.Se szél nem fuvinta, se ág nem csapinta,Még is elhasada fátyol karinczája.Szóval felfelelé az ő édes anyja:«Ne menj el, ne menj el én édös leányom,Mert nem lösz szöröncsés a te utazásod.»Mégis csak elmöne aj Biró szép Anna,Ők is mönnek vala röngetög havason,Röngetög havason, röngeteg erdőkön.Szóval fölfelelé aj Biró szép Anna:«Jaj én úgy ihatnám, hogy szinte möghalok!»Szóval fölfelelé nagyobb hajdu legén:«Várj kicsit, nem sokat aj Biró szép Anna!Elmegyünk, elmegyünk rózsa mezejibe,Rózsa mezejibe, rózsabokor alá.»Mindaddig menének, mig oda érének,S ők es leülének rózsabokor alá.Szóval fölfelelé aj Biró szép Anna:«Jaj én úgy alhatnám, hogy szinte meghalok,Ha tü nem bánnátok, ha tü akarnátok,Egy csöppött alunnám rózsabokor alatt.»Szóval fölfelelé nagyobb hajdu legén:«Jaj dehogy nem bánjuk, igen is akarjuk.»Ekkor elaluvék rózsabokor alatt.Aval fölfelelé nagyobb hajdu legén:«Öljük meg, öljük meg aj Biró szép Annát.»Szóval fölfelelé kissebb hajdu legén:«Ne öljük meg szegént, hagyjuk meg életét,Hagyjuk meg életét, hadd jöjön el velünk.»Szóval fölfelelé nagyobb hajdu legén:«Ha őt meg nem őjük, őjünk meg tégedet!»Meg es csak megölik aj Biró szép Annát,Róla le es veszik dárága gunyáját.Ők es mennek vala röngetög havason,Távulról meglátták Hajdu Benedököt:Szóval, fölfelelé aj Hajdu Benedök:«Hova valók vagytók három hajdu legén?»«Aj bizon mi vagyunk mező-madarasi.»«Hát ti hol kaptátok dárága gunyákat?»Szóval fölfelelé nagyobb hajdu legén:«Hát bizon mi kaptuk Barassó piaczán,Barassó piaczán kótya-vetyén kaptuk.»Szóval felfelelé Hajdu Benedök is:«Hazudtok, hazudtok mert én jól ismerem!»Fölütte a kardját s belé ereszködött.

BÍRÓ SZÉP ANNA

(Változat.)Ehol eszik-iszik három szép katona,Aj, Bíró Pannának kötött kapujába’,Azon csak kimene, aj, Bíró szép Anna.„Hova valók vagytok három szép katona?“‚Nem is igen közel, nem is igen messzi,Csak a Maroson tul mező-detrehemi.‘„Hát ismeritek-e az én édesemet,Az én édesemet, Hajdu Benedeket?“‚Ismerjük, ismerjük, jó legény barátunk,Jó legény’ barátunk, kenyeres pajtásunk.‘«Valamit izennék, megmondanátok-e?Valamit küldenék, oda adnátok-e?»‚Mü bizon nem viszünk, nem is mondunk semmit,Jöjj el te is velünk Mező-Detrehemig.‘«Várjatok hát kicsit három szép katona,Míg felöltözködöm innepi gunyámba;Innepi gunyámba, vont-arany szoknyámba.Kajszén katrinczámba, szép piros csizmámba.Fátyolkeszkenőmet kössem a fejemre,Kevés költő pénzem tegyem a zsebembe.»Mikor menyen vala udvar közepéig,Fátyolkeszkenője elhasada végig.Aj, Bíró szép Anna, szóval kérdi vala:‚Anyám, édes anyám, mi legyen az oka?Ág nem érintette, szél nem fuvintotta,Szép fátyolkeszkenőm még is elhasada.‘Szóval igy felele az ő édes anyja:«Ne menj el, leányom, nem igen jó jel az.»‚Biz elmenyek anyám, aj én édes anyám,Hogy lássam még egyszer az én kedves mátkám.‘Mennek, mennek addig, mennek jó darabig,Míg egyszer eljutnak a jegenyefáig;Szóval mondja vala a nagyobb katona:‚Üljünk le, üljünk le, aj Bíró szép Anna,‘«Bizon nem ülök én, bizon nem ülök én,»Mennek, mennek addig, Czitrom patakáig;Mig ismét így szóla nagyobbik katona:‚Üljünk le, üljünk le, aj Bíró szép Anna,‘Ahajt leülének, hogy megnyugonnának,Hogy megnyugonnának, ennének, innának,Álomba borúla aj Bíró szép Anna,Sugni-bugni kezde nagyobbik katona:‚Öljük meg, öljük meg, kedves jó barátim,S osztozzunk a pénzin, drága szép gunyáin.‘Szóval mondja vala a nagyobbik társa:«Bizon nem bánom én, bizon nem bánom én.»Szóval mondja vala az ő kisebb társa:«Bizon nem ölöm én, bizon nem ölöm én.»«Bizon ha nem ölöd, ölünk mi tégödöt.»‚Bizon nem bánom én, bizon nem ölöm én.‘Hallá álomneszszel, haj Bíró szép Anna,‚Ne ölj meg, ne ölj meg, három szép katona,Háromszáz forintom, azt is nektek adom,Azt is nektek adom s senkinek se mondom.‘A nagyobb katona bicskát elékapá,Hasának akasztva torkáig hasitá.A holtról lefoszták a sok drága gunyát,Kardokra facsarták s karokra hajiták.Hajdu Benedek is felnyergelé lovát,Felnyergelé lovát, hogy kövesse utját.Felfordula frissen piros pej lovára,Ugy hántassa magát a Maros partjára,A Maros partjára, egy fa árnyékába,Ott reá bukkan a három katonára.‚Jó napot, jó napot, hajdulegényeknek!‘«Jó napot, jó napot, Hajdu Benedeknek!»Szóval felkérdezi nagyobb hajdulegényt:‚Honnan jőtök mostan három hajdulegény?‘«A Maros vizin tul Nyárád vize mentinTemetésen voltunk, nénénk temetésin.Onnan hozzuk mostan, a mit itt nálunk látsz.Háromszáz forintot s a sok ékes gunyát.»‚Ismerem, ismerem, a sok ékes gunyát,Bizon megöltétek aj Bíró szép Annát.‘Szóval mondja vala nagyobb hajdulegény:«Bizon nem öltük mi, bizon nem öltem én.»Szóval mondja vala az ő nagyobb társa:««Bizon nem öltük mi, bizon nem öltem én.»»Szóval mondja vala az ő kisebb társa:«Bizon megölték ők, bizon megölték ők.Ingem is akartak, de ingem elhagytak,Ingem is akartak, de ingem elhagytak.»Hajdu Benedek is megragadá őket,Jertek a bíróhoz, – vasba verék őket;Még egyszer fordula kisebbik pajtáshoz:‚Vigy el ingem, vigy el, én kedves mátkámhoz,Pej paripám tiéd nyereg szerszámokkal,Ékes öltözetem háromszáz forinttal,Csak vezess el éngem, csak mutasd meg nekem,Hol van az én mátkám, az én szép jegyesem?‘Mennek, mennek addig, Czitrom patakáig,A keserves gyászos nagy halom sirjáig,A mikor meglátta az ő kedves párját,Az ő kedves párját, Bíró szép Annáját:Nem sírt, nem könnyezett, csak csókolja vala,Csak csókolja vala, s szóval mondja vala:‚Vérem a véreddel egy patakot folyjon,Lelkem a lelkeddel mennyországba jusson.‘Azzal az ő kardját csak hamar felütéS bele ereszkedék szép mátkája mellé.

KIS-GERGŐ ISTVÁNNÉ

«Uram édös uram, édös jámbor uram!Ereszsz el engemet, igen szépen kérlek,Legkissebb leányod’ látogatására;

Конец ознакомительного фрагмента.

Текст предоставлен ООО «ЛитРес».

Прочитайте эту книгу целиком, купив полную легальную версию на ЛитРес.

Безопасно оплатить книгу можно банковской картой Visa, MasterCard, Maestro, со счета мобильного телефона, с платежного терминала, в салоне МТС или Связной, через PayPal, WebMoney, Яндекс.Деньги, QIWI Кошелек, бонусными картами или другим удобным Вам способом.

1

Filegoria.

2

Fejszém.

3

Megétni = megétetni.

4

Négy lábu rákon a nép varasbékát ért mint mérget.